Másfél tucatnyi törvényben rakta le az országgyűlés a kétközpontú birodalom, a dualizmus rendszerének alapjait. A dualizmus lényegét az 1867:XII. tc. öntötte jogi formába. A 69 §-ból álló törvény megerősítette a Habsburg-monarchia országainak összetartozását az 1723. évi Pragmatica Sanctio alapján, azzal a megkötéssel, hogy a "közös biztosság együttes erővel leendő védelme és fenntartása" mellett Magyarország "önállása sértetlenül fenntartható". A legfontosabb intézkedés annak leszögezése, hogy az uralkodó a birodalom mindkét felében kizárólag alkotmányos kormányzati rendszert tarthat fenn. Deákék ragaszkodtak ahhoz, hogy Ausztriában is az alkotmányos parlamentarizmus érvényesüljön, mert ebben láttak biztosítékot arra, hogy nem ismétlődhet meg az 1848. őszi fordulat, amikor a birodalom iparilag és katonailag fejlettebb területeire támaszkodva, Bécs támadást indított a magyar államiság ellen. A kiegyezés így Ausztriának is döntő segítséget nyújtott egy teljesebb alkotmányosság megteremtéséhez. A két ország közötti közös ügyek a kül- és hadügy, valamint a pénzügyeknek azon része, mely e kettő költségeinek fedezésére szolgál. A hadügy alapvetően ugyan Ferenc József kezében maradt, magának tartotta fenn a vezetést, nehogy a hadsereg egysége megsérüljön, de az újonclétszámot, a pénzt, a haderő nagyságát a parlamentek határozták meg, mindkét országban egybehangzó javaslatok alapján. A közös költségek összegét és arányát (kvóta) a két parlament küldöttségei dolgozták ki, mindig csak egy meghatározott időre (ténylegesen 10 évre), s azt is a két országgyűlésnek kellett jóváhagynia. A pénzt havonta kellett átutalnia. A közös ügyek, a közös minisztériumok ellenőrzését nem közös parlament látta el, hanem a két parlament által kiküldött delegációk. A 60-60 fő egyidejűleg, de külön teremben ülésezett, s üzeneteket küldött egymásnak; csak ha nem tudtak megállapodni, akkor ültek össze együttes szavazásra. A közös miniszterek mindegyik bizottság előtt kötelesek voltak megjelenni, beszámolni. (Ez a nehézkes rendszer azért született, mert a magyarok semmiféle közös parlamentet nem akartak elfogadni.) Az abszolutizmus kori államadósságok Magyarországot "szorosan jogilag nem terhelhetik", de "a helyzetnél fogva, politikai tekintetből", továbbá "méltányosságból" részt vállalt a törlesztésből. A kereskedelmi ügyek elvben nem voltak közösek, de a két fél "időnként" (ténylegesen 10 évenként) vám- és kereskedelmi szövetséget kötött, egységes maradt a pénzrendszer. A kiegyezési törvényt július 28-án szentesítette Ferenc József, az év végén pedig a 10 éves vám- és kereskedelmi szerződést részletező törvényt. Ez utóbbi volt az egyébként nagyon merev, politikai okokból változtathatatlan berendezés egyetlen rugalmasan kezelhető része: a 10 évenkénti alku biztosította a gazdaság változó igényeihez való hozzáigazodást; elvben azt is lehetővé tette, hogy a vám- és kereskedelmi közösséget megszüntessék. A dualista állam új elnevezését 1868. végén rögzítették: Osztrák-Magyar Monarchia vagy Osztrák-Magyar Birodalom. Az új berendezkedés - amely a magyar-horvát kiegyezéssel vált teljessé - tartósabb volt, mint ellenfelei vagy akár megalkotói gondolták: 51 évig állt fenn.
