- Hogy-hogy mit jelent a GMK? Ezt még a hülye is tudja! - legyint mellettem szabad kezével a fiú. Közben kvíztöltő mutatóujjával félelmetes sebességgel nyomogatja az egeret, mintha nem is a hetvenes, a negyvenes években született volna. Illetlenül átlesek a monitorjára, végigolvasnám a válaszokat, melyik évben alakulhatott a Hazafias Népfront. De addigra lapoz. Egy boksszal odébb barátnője küzd az ötvenhatos forradalom, a prágai tavasz meg a vietnámi háború kérdéseivel. - Te, miről nevezték el Ho Shi Minh-t? - Ho Shi Minh kommunista vezérről, ostoba! - hurrogja le a fickó, aki már a kirakónál tart. Rég tudja, hogy Churchillt ábrázolják az összekuszált arcképrészletek, ideges is piszokul, hogy kockarakosgatással pazarolja a játékidőt.
Diadalát végül nem várom meg, mert előadásra toborozzák a konténer körül lézengőket. A Bahia Kiadó és az A38 Hajó alapítóját, Bognár Attilát faggatja majd az újságíró-zenekritikus Végső Zoltán. Még pedig a sztahanovista slágerről. Ez érdekes lehet, bekucorgok kilencedmagammal a nézőtérnek kikiáltott sörpadra.
Hamar megbánom, hogy nem vártam végig inkább az okostojás kvízét odabent. Itt unalmas, kivéve azt a bejátszást, amit a bolgár Megasztár egyik elődöntőjéből lőnek a háttérben fölállított projektorra. A finoman bajszos énekesnő a Gyöngyhajú lány című Omega-slágert adja elő szófiai reflektororgiában, magyar nyelven.
Mikor azt is megtudom, miért vált a rendszerváltás környékén különösen nehézzé a dalszövegírás a sztahanovista érában jó sok slágert szerző zenészeknek - mint amilyen például Pajor Tamás -, úgy ítélem, többet nem sajtolhatok ki a ma délutáni múltidézésből. (Pajor tételmondata szerint nehéz volt értelmes gondolatot papírra vetni azokban az években, amikor "a Magyar Nemzet progresszívabb volt, mint a rock and roll.")
A vörös konténer végéhez toldott tévéstúdió-imitáció érdekel még, minek a háttérben a világtérkép, meg a fogasra aggatott nagy halom retró ruha. - Hírolvasást tartunk, naponta többször - mondja a Terror Háza Múzeum munkatársa, Kassa Melinda, aki a Magyar Rádió meg a tévéhíradó archívumából szemezgette az ötvenes-hatvanas-hetvenes évek híreit. Hogy komolyan lehet-e venni mindezt? - Van, aki szétröhögi az egészet, de olyan is, aki izzadva, homlokráncolva artikulál - meséli Melinda, aki a hatalmas külföldi érdeklődés kedvéért jó néhány tudósítást angolra fordíttatott. Például azt, hogy ötvenkilencben aláírták a kommunista kőolajvezeték építési engedélyét, hatvanegyben - Gagarinnal a fedélzetén - bekapcsolták a Vosztok űrhajó Szputnyik berendezését, hetvennégyben pedig megnyitották Jánosházán az Iskolabútor és Sportszergyár első vidéki egységét. Micsoda infó lehet ez egy francia sorbonneegyetemistának!
Itt legalább infó van, nem minden fesztiválozó múzeum mondhatja el magáról ugyanezt. A Szigeten idén debütáló Iparművészeti sátra például kifejezett csalódás. Gyöngyfűzést és nemezelést már egy valamire való gyerektábor is feszengve kínál az általános iskolásoknak, és nem lepődik meg, ha végül lecikizik. Az év közben meghökkentően izgalmas kiállításokkal jelentkező Iparművészeti - mondjuk ki - gagyit hozott a Civil Szigetre. Elfekvőben lévő plakátokkal kitapétázott egy sátrat, és bedobott a köztudatba meg a Sziget-műsorújságba egy rosszacska szlogent: kreténből kreatívot. Ez azt jelentené, hogy náluk kacatokból születhetnének műalkotások. Köszszépen.
Jön aztán csalódás még egy. Ha meggebedünk, akkor sem találjuk a Sziget-térképen harmincassal jelölt, és a programajánlóban oly szépen beharangozott happeninget: a Magyar Néprajzi Helyszínt. A Vándor Vurstlit előlről, hátulról, oldalról és alulról körbejárva végül rá kell jönnünk, hogy a szigeti néprajzműfaj idén kimerül a vásárosok célbadobós, karikázós, buzogányos, gólyalábas kavalkádjában.
Csüggedten benézünk egy lyukon, persze, nem látunk semmit. Az ellenkező oldalra tessékelnek akkor, hogy a camera obscurát, a fényképezőgép ősét belülről vegyük szemügyre inkább. A sátorkában négy ugyan a hely, de hármunknak befészkelni sem kisdolog, és bár az aláfestő wurlitzerzene kellemesen csilingel, a vaksötét szaunából - talán az előbbi kudarc miatt - hamar elég. - Húzd meg az esernyőt - szólok a barátomnak, azzal kell kolompolni, ha kimennél. De ahogy fölkászálódnánk a kempingszékekről, megjelennek a vásznon a foltok.
Először csak néhány elmosódott szürke, aztán lassan fejek, táskák, ernyők és gyerekek, megfordulva az egész vásári forgatag. - Nem hiszem el, hogy nincs benne lencse! - kukkolunk hitetlenkedve a sátor egy centis nyílásába. Pedig a fénynek ennyi is elég: egy lyuk, a sötét, meg a vászon. Mivel mindig egyenes irányba tart, a külvilág magasan lévő tárgyai a benti vászon alján, a láb alatt lévők a kivetítő tetején jelennek meg. Ez legalább jópofa: fejre állt fesztivál. Tótágassziget.
