A regény hősei légüres térben, vákuumban lebegő tinédzserek az élsport világából. Mennyi ebben a saját kamaszkori tapasztalás, illetve a társadalomkritikai szándék?

Igazából csak annyi a személyes vonatkozás, hogy én magam is versenyszerűen úsztam, akárcsak a regény szereplői. Az uszodai közeg adja a történet hátterét, de ezt leszámítva elrugaszkodtam a személyes élményektől. Ha keresztülmentem volna mindazon, amit leírtam a könyvben, valószínűleg ma már nem lennék itt. A realizmus mellett erős szatírára törekedtem, igyekeztem mindent felnagyítani, eltúlozni. Aztán amikor az ember híreket olvas a fiatalok közötti bántalmazásokról, úgy tűnik, a valóság sokszor képes felülmúlni meg egy túlzásokra építő szatírát is, és ettől nem leszünk boldogok.

A Kiss László-ügy kapcsán is előjöttek az uszodai zaklatásos sztorik.

Kaposváron, az uszoda zárt közösségében mindenki szem előtt volt. Ha egy edző erőszakoskodott volna vagy akár csak megütötte volna a gyerekeket, abból nagy botrány lett volna, ebben biztos vagyok. Személyesen engem sosem ért semmiféle bántalmazás az edzőim részéről. Nagyon jó szívvel emlékszem vissza rájuk meg úgy általában az életemnek erre az időszakára. Más kérdés, hogy alkatilag nem voltam alkalmas a versenyzésre, ennek ellenére sokáig kitartottam a sportolásnál, a versenyzésnél, de bevallom őszintén, sosem okozott örömöt mások legyőzése. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem tette oda magát az ember egy-egy versenyen, de voltak nálam ambiciózusabb fiatalok az uszodában, akiknek a versenyzés jelentette a kiteljesedést, életcélt adott nekik, és szerintem sokan emiatt nem kallódtak el.

A következmények nélküli világ következményeit kívánta érzékeltetni azzal, hogy a betépések, berúgások, bántalmazások, szexuális erőszak „kombója” tragédiához vezet?

A Holtverseny az első regényem, és minden gyerekbetegségével együtt nagyon szeretem ezt a könyvet. Hosszú éveken át dolgoztam rajtam, többször nekifutottam, mire megtaláltam a nyelvezetet, a formát, sok mindent ösztönösen csináltam, de persze voltak tudatos alkotói döntések is. Mivel nem kötött kiadói szerződés, nem kellett olyan – szerintem amúgy nem túl fontos – kérdésekkel foglalkoznom, hogy kinek és miről szól ez a történet. Egyszerűen muszáj volt megírnom, és kész. Nem voltak világmegváltó terveim a könyvvel, nem akartam üzenni semmit, mégis megtalálta az olvasóit, az olvasók pedig megtalálták a maguk megfejtéseit. Nekem ezt a könyvet kizárólag magam miatt kellett megírni.

Ezt mire érti?

Alapvetően mindig is jó gyerek igyekeztem lenni, nem voltam egy tipikus lázadó, de közben élt bennem a vágy. Végül is nincs abban semmi különös, ha egy kamasz lázad a környezete, az iskola vagy a szülei ellen. De én nem voltam se versengő típus, se lázadó.

Néha úgy érzem, a Holtverseny egy elkésett lázadás.

És talán ezért rezonál sok olvasóval, akik között sok a kamasz, annak ellenére, hogy a szerző jóval elmúlt harminc, amikor megjelent a regény.

Dragomán György a Trainspotting az uszodában címet előlegezte meg a regénynek. Csiszolódott a szöveg az ő hatására?

A Holtverseny volt az első megjelent írásom, előtte egy sort sem publikáltam, még folyóiratban sem. Más utat jártam be, de nem biztos, hogy ez követendő példa. Dragomán György úgy került a képbe, hogy olvastam A fehér király című regényét, ami azóta is az egyik kedvenc könyvem. Ennek kapcsán összeismerkedtünk, ráadásul ő is Budaörsön lakik, jó kapcsolat alakult ki köztünk. Megkértem, hogy olvassa el a könyvemet még kéziratos formában, ő pedig lelkiismeretesen megtette, és sokszor praktikus tanácsokkal látott el, amikor megakadtam. Például hogy tegyem az írást a mindennapi rutin részévé.

Totth Benedek, Kovács Máté és Katona Péter Dániel
Fotó: Lakatos Péter

A Holtverseny a kamaszok körében kultkönyv lett, egyes gimnáziumokban tananyag, több nyelvre lefordították, Franciaországban Kertész Imre, Szerb Antal kiadójánál jelent meg. Elindult a világsiker útján?

Szerintem már az önmagában véve hatalmas siker, ha egy kortárs magyar szerző műve megjelenik külföldön, ráadásul egy olyan nyelven, ami más kultúrák számára is könnyebben hozzáférhetővé teszi azt, hiszen franciául vagy angolul sokkal többen olvasnak, beleértve a külföldi kiadók szerkesztőit is. Kertész Imre fordítói, Natalia és Charles Zaremba fantasztikus munkát végeztek, nélkülük egyrészt nem jelent volna meg a könyv, másrészt nem valószínű, hogy ekkora siker lett volna Franciaországban. Amúgy ők találták meg és ajánlották a könyvet az Actes Sud kiadónak. Azóta Kanadában, Romániában, Szlovákiában is megjelent a Holtverseny.

Úgy hírlik, felmerült a filmváltozat ötlete, végül színpadi adaptáció készült belőle. Milyen új hangokat fedezett fel az Átrium monodrámájában? Beleszólt a szövegkönyvbe?

Részt vettem pár éve a forgatókönyvvel kapcsolatos munkálatokban, de végül az alkotókon kívül álló okok miatt sajnos nem készült el a filmadaptáció. Bár nagyon élveztem a munkát, és rengeteget tanultam, de rá kellett jönnöm, hogy én igazából nem értek ehhez. Eldöntöttem, hogy ha valaha megkeresnek valamelyik írásom adaptációjával kapcsolatban, megnézem a tervet, a koncepciót, és ha jónak látom az irányt, elengedem a dolgot, és nem veszek részt az alkotói folyamatban. Ennek két oka van: egyrészt a Holtversenyt egyszer már megírtam, és nem könnyű visszatérni a világába, másrészt az alkotótársaknak is könnyebb, ha az eredeti mű írója nem leskelődik a válluk fölött. Íróként megtiszteltetés, ha valaki fantáziát lát egy ilyen projektben, és én úgy tudok konstruktívan hozzájárulni a sikerhez, ha tiszteletben tartom a másik fél alkotói szabadságát.

A Holtverseny esetében is így tettem, és úgy gondolom, mindenki jól járt. Ehhez az is kellett, hogy az első pillanattól fogva megvolt az erős alapkoncepció, hogy legyen ez egy monodráma, hiszen tulajdonképpen a regény is egy párbeszédekkel megszakított belső monológ, amiben egy névtelen elbeszélő elmeséli pár hét történéseit. Mindezt sikerült ügyesen dramatizálni, a történet logikusan felépítve halad a végkifejletig. A rendező, Kovács Máté és az összes szereplőt alakító Katona Péter Dániel hihetetlen energiát fektettek bele, és természetesen a szövegkönyv alkotói is csodás munkát végeztek. Nagy élmény volt számomra, hogy

az alkotók ennyire hűek maradtak az eredeti szöveghez, de közben rengeteget hozzá is tettek, és úgy formálták színpadra, hogy önálló műként is megállja a helyét.

Az előadás minden pillanatán éreztem, hogy hihetetlen munkával, odaadással készült, és a saját jogán is nagyon erős darab született. Péter színpadi jelenléte döbbenetesen erős. Már csak az ő lenyűgöző alakítása miatt is érdemes megnézni a Holtversenyt.

McDonagh és a Coen testvérek stílusában készült drámát írni Afganisztán címmel. Hol tart vele?

A drámaírás inkább csak egy hirtelen felindulásból elkövetett kitérő volt, ha másra nem, arra biztosan jó volt, hogy rájöjjek, rengeteget kell még tanulni erről a műfajról, ha egyszer egy „igazi” darabot akarok írni. Az Afganisztán cím néhány éve még ironikusan hangzott, mára azonban tragikus felhangja lett. Az első változatot még a Dramaturgok Céhe által szervezett Nyílt Fórumon fejlesztettük, dramaturgok, drámaírók és rendezők segítették a résztvevőket. Végül a POSZT-on volt is egy felolvasószínházi előadás. Szívesen nekiugranék újra a szövegnek, ha találnék hozzá alkotótársakat, mert ez így egyedül még túl nagy falat lenne, azt hiszem. Most elsősorban az új regényemen dolgozom, de erről, babonából, inkább nem árulnék el egyelőre semmit.

A Holtverseny című előadás az Átrium és a Mentőcsónak produkciójában látható a Jurányi-ház 123-as laborjában.

Nyitókép: Katona Péter Dániel. Forrás: Átrium