És hogy miért a 342 a cím? A 342 bűvös szám, tele van misztikummal, sokféleképpen értelmezhető, a cím rejtvénye azonban egyszerűen megfejthető: az alkotótársak képzősként a Hajógyári-sziget 322-es szám alatti műteremben állítottak ki. „Emlékszem a pillanatra, amikor megláttuk a számot, és magunk is rácsodálkoztunk: hárman vagyunk, és mind 22 évesek” – meséli Kata. Azóta épp húsz év telt el, így ma már mindhárman 42 évesek, innen a cím.
Izgalmas húsz év elteltével megint közösen kiállítani: megnézni, hogy kivel mi történt azóta, hogyan változtak az egyes alkotói hangok. A személyes kapcsolódás, a közös múlt azonban még nem feltétlenül indokolná, hogy a művek közös térbe kerüljenek. Nagyon eltérően vibráló képeket például nem érdemes egy térbe tenni, mert megölik egymást.
Elsőre gondolhatjuk úgy, hogy három ennyire eltérő alkotói hangnak egyáltalán semmi keresnivalója ugyanazon a kiállításon. Simon Kaci szokatlan képkivágású kompozícióin különös alakok jelennek meg: furcsa pozíciók, különös perspektívák. Éles kontrasztokat látunk: sötét tónusú képein fényes, fémesnek ható részletek vehetők ki. Andráskó Péter holdtematikájú képei monokróm, hiperrealisztikusan megfestett művek, amelyek érzékenyen billegnek az esztétikum és a tudomány határmezsgyéjén, mivel egyszerre igyekeznek a konkrét látványt visszaadni és érzéki élményt adni. Töttös Katánál is jelen van a fotórealizmus, ám az ő témája a nő: a női szerepeket, sőt még inkább a női érzelmeket járja körül. Hogyan alkot ez a három eltérő univerzum mégis egy világot?
A misztikum fogalma alapján. Mert ahogy most a kiállításon körbenézek, mindenhol titkokat látok. Töttös Kata portréi kitekintenek a képekből, eltakarják az arcukat, háttal állnak vagy maszkot húznak, rejtőznek; nem akarják vagy nem merik magukat felfedni. A hold mint teljesen soha meg nem ismerhető égitest jelenik meg a kompozíciókon: misztikus és inspiráló jelenség és szimbólum, amelyhez a különböző kultúrák különféle jelentéseket társítanak. Simon Kaci képein a képkivágások hordozzák magukban a titkot: az alakok torzóként jelennek meg, le van vágva az arcuk, vagy szinte teljesen eggyé válnak a környezetükkel és belesimulnak a tájba, ezért megismerhetetlenek, kivehetetlenek maradnak. „(F)enség, / Észak-fok, titok, idegenség, / Lidérces, messze fény”.
A kiállítás anyagát nézve furcsa borzongás járja át bennünket. A legtöbb kép láttán a kanti fenséges fogalma jut eszembe, mert a látvány mindig túlmutat valamin: hol a realitáson, hol az észszerűségen, hol a befogadhatón. Az alkotások elsőre az ismerősség ígéretével kecsegtetnek. Azt hisszük, hogy tudjuk, mit látunk, aztán gyorsan rájövünk, hogy mégis van bennük valami, ami kibillenti a befogadást vagy zavarba hoz. Töttös Piros bikini című képe nagyon izgalmasan idézi meg Friedrich Vándor a ködrengeteg felett című művét, és az ember parányiságára is ráébreszti a nézőt. Ebben a képben azonban az az igazán érdekes, hogy a méretek kontrasztossága a magány, az elhagyatottság, az egyedüllét érzetét hívja elő a látogatóból. A monumentális épület tetején üldögélő női alak empátiát vált ki belőlünk, ám bármennyire is próbálunk hozzá közel kerülni, a története megismerhetetlen marad számunkra.
Simon Kaci futurisztikus alakjai annyira szürreálisak, hogy pontosan nem tudhatjuk, mely idősíkba vagy térbe helyezzük őket. A fémesen fénylő részletektől kozmikus, futurisztikus érzeteink támadnak, a kompozíciókon megjelenő tárgykultúra pedig a hatvanas évek Amerikájába repít bennünket. A látványt kitekeredett, torzult, összegabalyodott alakok alkotják, aki testrészei gyakran inkább emlékeztetnek csövekre, szerkezetekre, mint organikus formákra. A tükröződések, reflexiók, csillanások a képek atmoszférikus jellegét erősítik, és megzavarják az észlelésünket. Andráskó Péter holdsorozatának darabjai éppúgy olvasható portrékként, mint Töttös kompozíciói. A gömb alakú formák olyan entitások, amelyek érzelmeket fejeznek ki, ezáltal ésszel szintén nem befogadhatók, hanem zsigeri hatást gyakorolnak ránk. Ezeket a képeket hiába figyeljük hosszan, megérteni nem fogjuk őket, ám kontemplatív állapotunkkal mégis teret teremtünk az érzékeinknek.
Töttös kompozícióihoz hasonlóan Andráskó festményei, rajzai is az érzelmek széles skáláját váltják ki, akárcsak az, ha Simon Kaci képeit nézzük. Ami pedig szintén közös a három alkotóban, az a sötétség: Töttös kompozícióban van valamiféle rejtett erőszak. Ezt érezzük, ha bekötött szemű női alakjára emeljük a tekintetünket, és a bőrmaszk fétisjellege vagy a fekete cérnaszálakat síró női portré is a bestialitás fogalmára utal. A holdas képeken démonikus hatást kelt a fény jelenléte és hiánya, és Simon Kaci éles kontrasztjai is hátborzongatóvá teszik a látványokat. Ha innen közelítünk, már tényleg nem vagyunk messze attól, hogy e három alkotói nyelvet párhuzamba állítsuk a gótikával. De még ha idáig nem is jutunk el, azt biztosan érezzük, hogy ezeknek a képeknek sok szempontból közük van egymáshoz.
A kiállítás április 20-áig látogatható a Collab Gallery Budapestben.
Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
