Hogyan talált egymásra a két intézmény?
Teljesen véletlenül találkoztunk a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatójával, dr. Toronyi Zsuzsannával egy innovációs megbeszélésen, de ahogy elkezdtünk beszélgetni, hamar eljutottunk oda, hogy érdemes lenne kihasználni az intézményeink közti szinergiákat. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy a zene hozott össze minket, mert az igazgató asszony kiválóan zongorázik. Ez a találkozás májusban történt, a szeptemberig tartó időszakban tartott a fölkészülés a két intézmény részéről, a kiállításnyitó koncertet követő további eseményeket pedig hamarosan konkretizáljuk.
A terveinkben szerepel az, hogy a múzeum képzőművészeti gyűjteményéből, festményeiből, szobraiból, kisplasztikáiból inspirálódva írnak zeneműveket a diákok és a tanár kollégák. 400 diákunk és 160 fős a tanári karunk van, akik nem csupán zenei tehetséggel rendelkeznek, van köztük például író is, aki zenés felolvasóestet tart majd a múzeumban. Jövőre a holokauszt évfordulójához kapcsolódva több olyan projekten is gondolkodunk, amellyel méltó módon tudunk megemlékezni a zenész és a nem zenész áldozatokról.
Miért fontos a konzinak az, hogy egy nem zenei fókuszú intézménnyel lépjen partneri kapcsolatba?
Több nemzetközi kutatás bizonyítja a tanórán kívüli foglalkozások fontosságát, különösen azokét, amelyek az iskolában tanultakhoz kapcsolódó, de azokhoz képest új területeket fednek le. Emiatt gondoltunk arra, hogy feltérképezzük a képzőművészet és a zene érintkezési pontjait, és alapvetően ezek mentén valósítjuk meg az együttműködést a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárral. Bár látszólag kevés a közös pont a két intézményben, de a konzit és a múzeumot is jól lehet definiálni a tradíció és az innováció mentén. Nagy hagyományokkal rendelkezünk, amire büszkék vagyunk, ugyanakkor működésünket a folyamatos megújulás jellemzi, így a már lezajlott programok és a tervezett projektek is ennek jegyében születtek-születnek.
Ha túllépünk ezen az aktuális együttműködésen, mit jelent a konzi mindennapjaiban az innováció?
Nemrég fejeződött be egy komoly, öt művészeti egyetemet érintő EFOP-projekt, amelynek középpontjában a módszertani megújulás állt, és a Zeneakadémia gyakorló iskolája lévén nálunk és az ország több pontján zajlottak a pedagógus-továbbképzések. Sor került új digitális tananyagok fejlesztésre és a már meglevők továbbfejlesztésére. Az érintett tantárgyak közt szerepelt a zeneelmélet és a szolfézs is, növendékeink pedig a pilot tesztelésében vettek részt. Rendeztünk online zeneelméleti versenyt, és van egy különleges – Új Zenei Projekt néven megvalósuló - programunk, amelyben a kortárs zenére koncentrálunk. Ez az áprilisi projektnapig, azaz szinte a teljes tanévben tart, és amellett, hogy a művekkel foglalkoznak, a koncert promócióját is a gyerekek végzik.
Amikor a zeneoktatás megújításáról beszélünk, sokszor esik arról szó, hány középfokú zeneoktatási intézmény van az országban, hányan tanulnak ebben a rendszerben, illetve mit jelentene, ha megnyitnánk a kapukat. Ezt is az innováció részének gondolom. Nem tartom ördögtől valónak, ha az óvónők vagy az általános iskolai énektanárok úgy szereznének diplomát, hogy előtte a konziban érettségiznek és szakmai vizsgát tesznek. Ha több gyerek lenne a rendszerben – hiszen nagyon jó iskolák vannak vidéken is –, a zeneoktatás megújítása sokkal hatékonyabban valósulna meg és eredményesebb lehetne. Fantasztikus programok zajlanak szerte az országban a tehetséggondozástól a különböző edukációs projektekig, akár kulturális intézmények részéről is, de a mindennapi aprómunkát mi végezzük el a középiskolában, kevésbé nagy hírverés mellett. Az alapokat mi adjuk meg, mi vagyunk az az intézménytípus, amely volumenében elegendő felvételizőt tud kibocsátani a zenei felsőoktatás számára.
Azaz a konzihálózat és a pedagógusképzés intézményei közötti együttműködést kellene szorosabbá tenni, ez lehetne az innováció új iránya?
Igen, hiszen látjuk, hogy kevesen választják a pedagóguspályát, és ha ez ellen szeretnénk tenni, akkor módszeres és a hétköznapokban érezhető segítséget kell nyújtanunk. Úgy gondolom, hogy megalapozott tudású tanító vagy óvodapedagógus lehet abból, aki ilyen középfokú intézményben szerez végzettséget, mert erre országszerte számos példát látok.
Ha már civil példákat említ: az előadóművészi pálya nem életbiztosítás, és a konziban töltött évek alatt az is kiderülhet, hogy valaki mégsem annyira tehetséges vagy elhivatott, mint ahogyan az a felvételin látszott. Mi történik ilyenkor? El kell menni az iskolából, vagy lehet B-tervben is gondolkodni e falak között?
Picit messzebbről indítom a választ. Ha egy gyerekről kiderül egészen kicsi korban, hogy a zene mellett más területen is tehetséges, érdemes először a zenére hangsúlyt fektetni, mivel ennek a fejlesztését később nem lehet bepótolni. A zene, vagy hogy egy társművészeti ágat is mondjak, a tánc kisgyerekkortól óriási befektetett munkát igényel addig, míg valaki az előadóművészi pályára lép. Valóban, a felvételi, a kiválasztás után sok minden megváltozhat, de nem gondolom, hogy a növendékeink a továbbtanulási lehetőségekben korlátozva lennének. Akik nem a művészképzésbe lépnek be, azoknak a leginkább kézenfekvő a pedagóguspálya, de vannak közgazdásszá, jogásszá, mérnökké lett egykori konzisok. Közös bennük a kreativitás, aminek a fejlesztésére módszeresen hangsúlyt fektetünk, és az is, hogy ők pontosan tudják, a kitartó munka tartós befektetés. Ezek az alapkészségek pedig bármilyen pályán komoly előnyt jelentenek.
Ugyanakkor nekünk az az alapfeladatunk, hogy művészeket képezzünk. A Bartók-konzi a zenei területen az országban a legnagyobb és legeredményesebb intézmény, mi rendelkezünk a legtöbb szakkal és együttessel. A klasszikus zene mellett oktatunk jazzt és népzenét, teljes körű hangszerészképzést pedig csak mi kínálunk. A tradíció és a sokszínűség a szülőkben és a gyerekekben is tiszteletet, elismerést vált ki, és komoly bizalmi tőke a szemükben. A tudás mellett azonban szeretnénk átadni egyfajta szellemiséget is. Én magam is ide jártam, 1989-ben léptem be először az iskola kapuján, és az akkor kötött barátságok máig elkísérnek. A Bartók-konzisok számontartják egymást, a művészetben pedig nagy jelentőséggel bír a kapcsolati háló. És ha már szellemiség, egy dolgot különösen szeretnék kiemelni: itt a társadalmi különbségek kiegyenlítődnek. Mindegy, hogy milyen családi háttérből, társadalmi közegből érkeznek a gyerekek a konziba, itt mindenki egyenlő, hiszen kizárólag a tehetség és a szorgalom számít. Bármennyire is viszonylag konzervatív a légkör, hiszen a zeneoktatás és a művészképzés alapjai minden innováció ellenére rendíthetetlenek, az iskola szabad szellemisége magával ragadja a növendékeinket, és ezt viszik innen tovább.
Nyitókép forrása: Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium
