Bogdán Árpád 2007-ben első, Boldog új élet című filmjével rögtön bizonyította, hogy remek érzékkel képes megragadni a társadalom peremére szorult egyének érzelmeit. Akkor őszintén, sallangoktól mentesen festette vászonra névtelen főhősének útkeresését, ám az ?igazmondás? erejéről a Genezis készítésekor sem feledkezett el. És ?igazmozdás? alatt itt most nem azt értem, hogy valósághűen mutat be egy valós tragédiát ? pedig ezt is megteszi ?, hanem azt, hogy hiteles környezetben, hús-vér szereplőkkel rekonstruálja a valóságot, a nézőt pedig olyannyira bevonja a történetbe, hogy legtöbbször úgy érezzük, ott állunk a főhősök mellett. Ez pedig igazán bátor vállalkozás, ha egy olyan történetről van szó, mint a Genezisé.
E történet középpontjában egy roma kisfiú, Ricsi áll, aki egy brutális rasszista indíttatású támadásban elveszíti a családját. Hanna, a munkájába temetkező ügyvédnő felettese nyomására elvállalja a gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét. A nyomozás során azonban megismerkedik az ügyben tanúként résztvevő Ricsivel, ez a találkozás pedig mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja. Egy titokzatos kamaszlány, Virág is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről. Ebből a rövid leírásból azonnal kitűnik: a Genezis nem egy lineárisan A-ból B-be haladó, egyetlen főszereplőre fókuszáló film. Bogdán Árpád három fejezetre tagolva mutatja be: a 2008?2009-ben zajló gyilkosságsorozat, amely romagyilkosságok néven került be a köztudatba, minden Magyarországon élő ember életét befolyásolja. E kijelentés egyértelművé tételéhez Bogdán Árpád három főhőst választott, akik azon túl, hogy idegenek, más korúak, etnikumúak és más társadalmi réteghez is tartoznak. Egy valami azonban közös bennük: mindannyiuk életére hatással van a tragédia ? egész pontosan: mindhármuk életét megrengeti.
Az első fejezet ? melyben Ricsit és az ő sorsát ismerjük meg ? kontextusba helyezi a történetet: a rendező minden fontos információt a tudomásunkra hoz, majd elkezd egyre távolabb ?emelni? minket a gyilkosságtól, két újabb egyéni sorsot bemutatva. Azért használtam az ?emel? kifejezést, mert Bogdán Árpád annak érdekében, hogy megértsük a film lélektani mélységeit, valóban elemel minket az egyszerűen körvonalazható valóságtól. Ezt egyrészt a képekkel teszi. Dobos Tamás operatőri munkája pedig kiváló: az egész filmen uralkodik a szubjektivitás, dominálnak a közelképek és az olyan szuperközelik, melyek hatására úgy érezzük, nemcsak ott vagyunk a szereplő mellett, de be is kényszerülünk a bőre alá. A kézi kamera használata olykor a Dogma-mozgalom filmjeinek kamerakezelését idézi (a Dogma-mozgalomról ITT olvashattok részletesen ? a szerk.) ? a lényeg tehát: a néző ezt a filmet nem egyszerűen befogadja, sokkal inkább belekerül, rá a vászonra.
És ezt a hatást erősíti Víg Mihály hangulatteremtő zenéje, sőt minden egyes hang. A Genezis ugyanis a hangok tekintetében is különleges alkotás: ha a szereplő csak hallókészülékkel hall, akkor a néző is, ha pedig ordít, hogy megmentse a gyermekét, azt a néző a zsigereiben is érzi. Erre persze lehetne mondani, hogy túlzottan melodramatikussá, teátrálissá teszi a filmet, de én inkább azt mondom: Bogdán Árpád nem finomkodik. Első két fejezetének szereplői (Csordás Milán, Illési Enikő Anna) amatőrök, ebből kifolyólag pedig hitelesek. Nem azért, mert remekül ?tálalják? a dialógusokat, hanem azért, mert hitelesen mozognak a környezetükben, így játékukat egyáltalán nem játéknak érezzük.
Egyes kritikák felróják: a Genezis nem foglalkozik azzal a ténnyel, hogy Magyarországon nyílt cigányellenesség van, amit a 2008?2009-es rasszista gyilkosságsorozat hűen példáz, és amire Fliegauf Bence Csak a szél című filmjében felhívta a figyelmet. Én azonban úgy látom, Bogdán Árpád egyáltalán nem hunyt szemet e felett, alkotását pedig csak azért szükséges ? már, ha szükséges ? összehasonlítani a Csak a széllel, mert mindkettő ugyanazt a valós tragédiát dolgozza fel. Fliegauf Bence filmje valóban megmutatta, milyen mélyen jelen van társadalmunkban a cigányellenesség, Bogdán Árpád viszont nem erre helyezi a hangsúlyt. Inkább kiemel három ?átlagos? embert, hogy az ő drámájukat elénk tárva kijelentse: egy ilyen tett mindannyiunk életét befolyásolja, még akkor is, ha mi magunk nem így gondoljuk. És ennek nyomán, ha össze akarjuk hasonlítani valamivel, akkor szerencsésebb mondjuk Fatih Akin Sötétben című filmjét választani, mely szintén azt üzeni: ?attól még, hogy nem veled történt, téged is érint, mi több, veled is megtörténhet?.
A Genezis április 12-étől látható a hazai mozikban.
Tóth Eszter
