Traumaverzum - átfestett művészet

Információáradatban élünk, az átlagos városlakó könnyen bennragadhat az információspirálban, melyből nehéz kilépni ? magyarázta a körülöttünk lévő világot Nádudvari Noémi. ?Ebben az örvényben éppen Zsolt képei nyugtatnak meg, aki a szorongásból való kiszabadulás felé nyit csatornát. Oldószerként hat rám a művészete, így nem csak neki jelent terápiát a festés, hanem a befogadókra is hasonló hatással van művészete? ? mesélte az esztéta. Urbán art terápiaként nevezte meg Gyarmati Zsolt képeit, melyekről a beszélgetést megelőzően elhangzott: a pánikbetegsége idején a képei jelentették a gyógyulást a művész számára. A beszélgetésből kiderült, korai képeit csak nyomokban találhatjuk meg műtermében, hiszen azok a darabok, amelyeket nem visznek el a gyűjtők, folyamatosan alakulnak. Gyarmati Zsolt a videóban hangsúlyozta: habár mi csak egy-egy képet látunk a táblákon, valójában az alatt több történet is húzódik.

Nádudvari Noémit megragadja az is, amint Gyarmati Zsolt képeiből időnként más és más lesz, illeszkedik a gondolatba, miszerint semmi nem tart örökké. ?Mai világunk hatalmas önbecsapása a tárgyakhoz való ragaszkodás, azok csupán életünk lenyomatai, de nem határozzák meg azt. Gyarmati Zsolt kivetíti, ami benne van, de nem fél továbblépni, maga mögött hagyni azt. Nem feszül benne irreális ragaszkodás a dolgok iránt? ? magyarázza, miért érdemes kostans életünk termékeit magunk mögött hagyni. ?Személyes attitűd kérdése, nekem ez jön be, hogy újabb és újabb impulzusok nyomán nehezen ér véget egy folyamat, időnként előveszem a korábban már elkészült műveket? ? mesélte ezt már Gyarmati Zsolt.

Az esztéta Gyarmati Zsolt előnyeként jegyezte meg azt is, hogy a művésznek van saját véleménye munkásságáról. Félúton helyezkedik el az önmagát állandóan magyarázó és a teljesen önmagába forduló művész között. ?Kell egy egészséges egyensúly, hogy tudjon a művészetéről beszélni. Megnyit ugyan egy kaput munkásságából, de nem kell, hogy érdekelje már a befogadó véleménye, persze kapcsolatnak ki kell alakulnia művész és befogadó között.?

Fontos, hogy ki fogalmazza meg azt a véleményt ? jelentette ki Gyarmati Zsolt reagálva a felvetésre, hogy a galériában nézelődők igen eltérően értelmezték képeit. A levetített film készítését az egész stáb élvezte, örültek, amiért a pályázati rendszert megkerülve, önerőből alkották meg a 18 perces mozit. Közben képeinek befogadásával kapcsolatban is érdekességre bukkant Gyarmati Zsolt: meglepte az egyik forgatási helyszín, a Kepes Intézet teremőrének tapasztalata a képek láttán könnyekre fakadó hölgyről.

Gyarmati Zsolt az alkotással kapcsolatban leszögezte, a folyamat közben nincsenek váteszi megfejtőerők, teljesen más gondolatok motoszkálnak benne. Az alkotást megelőzően azonban számos kutatást végez, elmerül a témában, elméleteket, kutatásokat olvas, hogy már a megfestendő téma ismerőjeként fogja meg az ecsetet.

Művészetének érdekes momentumát alkotják a képek címei, melyeket random választ ki. ?Szinte már-már autista költői lényem kivetülései ezek, azt szolgálják, hogy zavart okozzanak. Persze kell hozzá kreativitás. A jelen kor művészei ugyanabban a cipőben járnak, mint Leonardo, olyan transztudati dolgokat festek, melyek eredetileg nem is álltak szándékomban.?

Az önmenedzselésről kifejtette: a kortárs művész nem engedheti el a gyeplőt, a socail media menedzselés egyre gyakrabban jelent problémát, melyben rejlő lehetőségeket saját bevallása szerint ő sem használ ki teljesen. Ugyan az 1983-ban létrejött új szenzibilitás képviselői megtehették, hogy az életművűk kommunikáljon helyettük, ő ugyanezt már nem engedheti meg magának, hiszen kicsi a magyar piac, és sokan szeretnének belőle részesedni.

Rieger Johanna számára ? aki producerként és forgatókönyvíróként vett részt a munkában ? az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy a filmkészítés során az önmagát igen jól analizáló Gyarmati Zsolt mögé láthasson.

?Bátor, mindent egy lapra tett fel? ? mondta róla Paksi Endre Lehel művészettörténész, aki 2004 tájékán találkozott először Gyarmati Zsolttal. Életenvironment, egységes egész entitás ? jellemezte a művészt, aki ?reciklálja a képeit, folytonos fluxust tart.?

Gyarmati Zsolt világszemléleti állásfoglalása értelmében az ember eredendően nem a Semmiben és nem is az Információban van, hanem beszorulva valahova közéjük abban az állapotban, amit Zajnak nevez, azaz a lényegi informálódást teljesen zavaró, fel nem fogott háttérüzenetek özönében.

Gyarmati mintha evidenciaként és kiindulópontként tekintene erre az állapotra, referenciapontjai az úgynevezett városi művészet antielitista esztétikájához kapcsolják. A művész konstrukciói nem csak rögzített kompozíciókat, hanem további lehetséges formák eredetét is magukban hordozzák. Mindezek tükrében a most bemutatott Portréfilm ? készítői szándékainak megfelelően ? Gyarmati identitásának ideiglenesen lefékezett pillanatait ragadják meg egyfajta fordított dekonstrukciós kísérletként; melyekben a képi rétegek nem visszafejtődnek, hanem egymásra épülve a rendszert részben átláthatóvá teszik.

Az alámerülés nem szükségszerűen negatív előjelű: felszabadító erejű is lehet. Ha leértünk a tenger fenekére, onnét már csak felfelé úszhatunk, az egyre erősödő fényre. Kéretik ezt a film megtekintésekor ideiglenesen figyelembe venni.

Platónnal szólva, ha valaki "úgy véli, hogy élni mindenképpen és bármi áron jó és értékes dolog, ezzel nem becsüli meg éltető lelkét, sőt értéktelenné teszi és becstelenné. Ekkor enged ugyanis a lélek ama balhitének, hogy a Hádészban lévő dolgok mind rosszak, és nem szegül ellene, hogy megcáfolja és felvilágosítsa, hogy voltaképpen nem tudhatni, vajon nem éppen ellenkezőleg: minden javaink közül legnagyobbak rejlenek Hádész isteneinél."