A Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett két napos konferencián nemcsak történészek, de pszichológusok és irodalmárok beszélgettek a 100 évvel ezelőtti eseményekről. Milyen döntések, események vezettek idáig és milyen mai napig tartó hatásokkal szembesülünk? Hogyan lehetne frusztráció és indulat nélkül a közösségi emlékezet részévé tenni egy ország feldarabolásának tragédiáját? Egyebek mellett erre is kerestük a válaszokat a rendezvény előadóival.
A veszteség feldolgozását segíti a gyászmunka az emberi lélekben, ezt a folyamatot támogatja a temetési tradíció, az azt körülvevő rítusok, a vallási hagyományok és manapság a különböző terápiák. Talán furcsa gondolat, de egy nemzetnek vagy egy népcsoportnak is szüksége lehet "trauma-feloldó" tevékenységre. Mindennapjaink élő része valamilyen múltban elszenvedett veszteség, mely akár újabb tragédiákat is okozhat. Bordás Sándor, a Kodolányi János Egyetem címzetes tanszékvezetője egy példát is említett.
"A jugoszláv háborúról mondják pszichológusok, hogy az a szerbek nem fel dolgozott traumájának, a rigómezei csatának a következménye. Ekkor ugyanis a törökök teljesen tönkretették a szerb hadsereget, ami mai napig traumaként bennük. Mivel úgy vélik, hogy a Koszovóban élő albánok a törökök leszármazottjai, ez is hozzájárult ahhoz, hogy polgárháborút kezdeményeztek 1991-ben. De ahhoz, hogy ez így tudjon robbanni, sok más lélektani tényező is kellett. A szerb férfiidentitás fontos összetevője, hogy fegyver nélkül nem férfi a férfi. Ők az agressziót kifelé élik meg, számukra mindig más a hibás, és a revansot még 600 év elteltével sem felejtik el" - mondja.
A Kodolányi János Egyetem érdekes kísérletbe kezdett néhány évvel ezelőtt, hogy felmérjék, milyen történelmi traumák élnek manapság a Kárpát-medencében, és melyeket dolgoztunk fel a legkevésbé. Kiderült, hogy a tatárjárás vagy a török hódoltság hatása már a múltba vész, a 20. századi események - 1956, 1989 vagy a kommunista diktatúra - viszont még mindig élő sebek. Közülük is a trianoni sérelmek fájnak a legjobban. Bordás Sándor szerint ennek a szétszakítottság mellett az anyagi romlás is oka. Például Móron, ami a század elején is gazdag borvidék volt, a trianoni döntés után megszűnt a borszállítás Erdélybe, Felvidékre és a Délvidékre, mivel az új határokon vámot kellett fizetni. Ez gazdasági csődöt jelentett. Következmény: az öngyilkosságok száma 10%-kal nőtt.
"Pszichológusként állítom, hogy a sebeket ki kell nyitni. Ha tabuk vannak, akkor nagy a baj. A tankönyvekben fókuszálni kellene három, nem feldolgozott traumánkra: a trianoni döntésre, a kommunista időszakra és 1956-ra. Mi is történt? Miért jutottunk idáig? Mi volt a diktatúra, miért alakult ki? Mi volt '56-ban? Beszélni kell ezekről az eseményekről. Ha ezt nem tesszük, akkor a korábbi traumák újabbakat okoznak"- állítja Bordás.
A konferencián részt vett Vallasek Júlia a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemről. Az irodalomtörténészt arról is kérdeztük, hogy milyen szerepet játszhat az irodalom a trauma-oldásban. Vallasek szerint egy közösség múltról szóló tudását nem a történeti szakmunkák, hanem az előttünk járó generációk személyes, anekdotikus visszaemlékezései mellett az irodalom és a film befolyásolja leginkább. Minél régebbi eseményekről van szó, annál inkább. Például az első világháborús eseményeket a Svejkből vagy a Nyugaton a helyzet változatlanból szerzett ismereteinkhez kötjük, a törökkori ostromot az Egri csillagok alapján képzeljük el. Ugyanígy van ez a Trianon-témával is. Ma már nemigen élnek köztünk olyanok, akiknek a két világháború közötti határmódosításról első kézből szerzett tapasztalata lenne - mondja.
Vallasek Júlia szerint a kortárs visszaemlékezések és naplók is fontos olvasmányok, de sok memoár a régi nyelvezet miatt a mai olvasó számára hozzáférhetetlen. Ilyen szempontból fontosak a régmúlttal foglalkozó kortárs művek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet: azok a múltról szóló irodalmi alkotások alkalmasak egy történelmi esemény rekonstruálására, amelyek meg tudják ragadni az olvasó fantáziáját. "Lehet, hogy egy emlékirat személyes és történetileg hiteles eseményeket ír le a saját perspektívájából, de másképp hat egy regény, ami egy komplex világot rajzol fel. Ha az olvasó azt hitelesnek fogadja el, számára attól kezdve az jelképezi azt a bizonyos történelmi eseményt."
Az irodalomtörténész úgy véli, a minőségi, esztétikailag értékes alkotások képesek a trauma-oldásra. Nem abban a formában, hogy elolvasunk egy regényt a holokausztról vagy Trianonról, és ettől a trauma megoldódik. Egy jó regény megjeleníti, átélhetővé teszi a szereplők különféle szempontjait, az olvasóban pedig elkezdődhet egy belső párbeszéd, amely által oldódhatnak a traumák. A jó irodalom segít a beidegződések és sztereotípiák felszámolásában. Általa mintha letérnénk a széles autópályáról, és félreeső erdei ösvényeken járva fedeznénk fel addig ismeretlen történelmi nézőpontokat.
Nyitókép: Apponyi Albert 1920. január 15-én megérkezik a francia külügyminisztériumba, hogy átvegye a békeszerződés tervezetét a külügyminisztérium híres óratermében.
