Egy barátom ismerősének a szomszédjának a nagynénje már szeptemberben becsomagolta az összes családtag karácsonyi ajándékát. Ő már csak amiatt stresszel, hogy nehogy kiszakadjon a mákos bejgli. Idén is. A pánikoló többség viszont még sehogy sem áll a témával. Idén sem.

A mákos bejgli tésztája és tölteléke helyes arányának megválaszolását másokra hagyjuk, ajándékügyben viszont segítünk. A kétségbeesett plázázás helyett hazai kézművesek egyedi termékeit ajánljuk megoldásként.

Gyerekeknek (és gyereklelkű felnőtteknek)

A karácsony elsősorban a gyerekekről szól. Melyikük tudna például ellenállni a Piciház tündéri, kis bőröndben kialakított babaszobájának? Vagy a Minimutti óriás rénszarvasainak és karácsonyi manóinak? De egyre divatosabbak a Waldorf típusú babák is: ezek a természetes anyagból készült, a gyerekek testarányait követő, egyszerű arckifejezésű babák nemcsak a kislányoknak lehetnek vonzók, hiszen fiús változatok is elérhetők. Gyönyörű darabokat találhatunk Aledinél vagy BarBaBánál is. A nagyobb gyerekekkel pedig játsszunk a klasszikus ország-város-fiú-lány játék továbbgondolt változatával, a Kova Kockával. A magyar szókincsfejlesztéses játék már angol és német nyelvű változatban is elérhető.

Kiskedvenceknek

Magyarországon már minden második háztartásban van kutya, a becslések szerint 3 millió ebbel élünk együtt. A macskások sincsenek sokkal lemaradva, 2,3 millióra teszik a számukat. Sokaknál mára ezek a háziállatok teljes jogú családtaggá nőtték ki magukat, így ők sem maradhatnak ki a karácsonyozásból. Tökéletes kutya- és macskafekhelyet találhatunk például a MAACRAFTnál, a vásárlással ráadásul egy szociális vállalkozást támogatunk, amelyben autisták dolgoznak. A Rayzi’s ParacorDog Design kínálatában színesebbnél színesebb nyakörvekből, pórázakból, bilétákból válogathatunk. A Ruustic Woodworks névre szóló etetői és itatói mellett akár kutyaformájú virágtartót is beszerezhetünk blökimániás ismerőseinknek (vagy magunknak). Ennél már csak az Inkarno és a My Hug megdöbbentően élethű állatfigurái lehetnek nagyobb dobások.

Otthonra

A háziállattartásnál talán csak a lakberendezésnek van nagyobb divatja. Ajándékba azért viszonylag ritkán adunk kétajtós szekrényt vagy indukciós főzőlapot, de egy-egy kisebb használati vagy dísztárggyal nem vállalunk túl nagy kockázatot. Főleg akkor, ha valamennyire ismerjük a megajándékozott ízlését, szokásait. Notórius növénygyilkosoknak például kitűnő ötlet lehet olyan könnyen kezelhető floráriumokat adni, mint amilyeneket a RisoPlantnál találunk. Ha élőlények életben tartásával nem terhelnénk senkit, akkor érdemes szétnézni Horváth B. Brigitta fémműves iparművésznél. Gyönyörű és egyedi, rézből készült lámpákat, dísztárgyakat, de akár fülbevalókat is találhatunk nála. Sőt akár egy workshopos részvétellel is megörvendeztethetünk valakit. (Egy kétbalkezesnél inkább ne próbálkozzunk ilyesmivel!)

Karácsonykor és általában télen alapdarabok a különböző dizájngyertyák, amelyek a trendeknek megfelelően szintén elindultak egy zöldebb, környezetbarátabb irányba. A La Flamme Noire mézeskalács és karácsonyfa formájú gyertyái egyértelműen az ünnepre készültek, de találhatunk náluk kevésbé explicit darabokat is száz százalék méhviaszból. A szójaviaszos vonalat erősítik a More Light Candle gyertyái, ahol illatmentes és illatosított (almás, fahéjas, gyömbéres stb.) gyertyák közül válogathatunk. Sőt van olvasásra buzdító is, ami szintén jó választás lehet egy szép könyv mellé. Akárcsak a MenzakArt diófából készült laptámasza, amelynek segítségével egy kézzel is foghatjuk a könyvet, miközben a másikkal a forró csokinkba kapaszkodunk.

Csak úgy

De mit adjunk annak, akinek már (majdnem) mindene megvan? Például egy színpompás táskát a Lizi Art & Designtól? Vagy egy még színesebb bőrpénztárcát SomodiFeri műhelyéből? Azoknak, akik a natúr vonalat képviselik, érdemes ajándékért szétnézni a B-BAG és a Buboxa Bags kínálatában. Igazán férfias darabokra – övekre, pénztárcákra, kártyatartókra – pedig a Burden Bans oldalán akadhatunk.

Ha pedig ékszer, akkor felejtsük el a Pandora előtti többórás sorban állást, és válasszunk inkább valamit a rendkívül tehetséges magyar ékszertervezők alkotásaiból. Epoxigyanta és különböző fafajták szerelméből készülnek a Koju Design áttetsző fülbevalói, medáljai. Balnor szintén a különféle fafajtákra esküszik, de azokat ragyogó ásványokkal párosítja. Az egzotikus fák iránti vonzalom a Woodfox Ringsnél gyűrűk formájában valósul meg. Olyasvalakinek pedig, aki inkább a hagyományosabb, mégis egyedi dizájnvonalhoz vonzódik, a Krizokollánál nézzünk ajándék után.

Nyitókép: a Piciház kis bőröndben kialakított babaszobája