Tükrökkel trükközött a reneszánsz polihisztor

Kultpol

Az elmúlt években az összeesküvés-elméletekre fogékony művészettörténészek több rejtett utalást is találtak a polihisztor festményeiben a templomosokraMária Magdolnára, egy elrejtett gyerekre, illetve voltak, akik szerint a mester egyenesen zenét kódolt Az utolsó vacsorába.

Akadnak, akik szerint  ez sem elég. Az új elmélet abból indul ki, hogy az 1452 és 1519 között élt Leonardo da Vinci gyakran használt tükörírást, egyrészt hogy ötleteit ne lopják el, másrészt hogy elrejthesse a kor hivatalos dogmáival szembekerülő tudományos felfedezéseit. A The Mirror of the Sacred Scriptures and Paintings World Foundation nevet viselő szervezet szerint a mester hasonló technikát használt híres műalkotásai, így a Mona Lisa és Az utolsó vacsora esetében is, hogy azokon titokzatos arcokat és vallásos szimbólumokat rejtsen el.

A vázlat és Jehova titokzatos arcképe

A csoport a londoni Nemzeti Galériában látható, Szent Anna harmadmagával című festmény vázlatába egyenesen az ótestamentumi Jehovát látja bele. Egy hasonló alak rajzát kapjuk meg akkor is, ha a tükröt a Mona Lisa vállához illesztjük, és ilyen erejű felfedezést tehetünk Az utolsó vacsora esetében is, amikor az asztalon egy tükörrel a Szent Grál jeleníthető meg.

A Keresztelő Szent Jánost ábrázoló képen is sikerrel jártak: a tükör egy négylábú lény mellett az Élet fáját is megmutatta. Ebben az estben szerintük külön érdekesség, hogy maga János mutat mindkét kezével arra a pontra, ahová a tükröt tennünk kell. Az önjelölt szakértők szerint Michelangelo és Raffaello is hasonló technikát használt, majd az eljárást a reneszánsz művészektől később a neoklasszicista Jacques Louis David is átvette.

A csoport felfedezéseiről tavaly számolt be a Vatikánnak, ám a Szentszék válasza lehangoló volt: szerintük ez csupán egy művészettörténeti vita, és a bizonyítékok szegényessége miatt az amatőr kódfejtők ne reménykedjenek elismerésben. A projekt kritikusai emellett azt vetik a furcsa elméletet kidolgozók szemére, hogy ők is csak a Da Vinci-összeesküvések hullámait próbálják meglovagolni.

Az elmélet részletei és a tükrözött képek a www.mirrorandart.com oldalon tanulmányozhatók.