Tükröt tartani Szendi Nóra prózájának

A Petőfi Irodalmi Múzeum Tükör című sorozata az előző év Móricz-ösztöndíjasait mutatja be. A formátum izgalmas, hiszen itt nem a szerző és a moderátor beszélget az író szövegeiről, hanem azokon a baráti beszélgetéseken van a fókusz, amelyre az író két, számára fontos vendéget hív meg. A sorozat június 16-i alkalmára Szendi Nóra Kiss Tibor Noé írót és Végh Kata grafikust invitálta egy online beszélgetésre. 

Sok kapcsolódási pont húzható Szendi Nóra és Végh Kata közé. Nemcsak Végh, de Szendi is rajzol, az első kötetét, a 2015-ben megjelent Zárványokat például a saját rajzai díszítik. Az író szerint a grafikáik stílusa nagyon hasonló: „a vonalak érdekelnek minket, valamint a rajzainkban fontos az abszurditás megragadása is” – magyarázza, majd hozzáteszi, hogy számára nincs olyan élethelyzet, amit pátosszal nyakonöntve szeretne ábrázolni. Egy másik közös pont a két alkotó között a nőiséghez való viszonyulás: „a női identitás problematikája mindkettőnknél tematizálódik,” és mindkettejüknek van egy gyakorlatias, racionális oldala is: Szendi biciklisfutárként is dolgozik, Végh Kata pedig pénzügyes volt sok éven át, mielőtt rajzolni kezdett.  

Szendit Kiss Tibor Noéhoz a furcsaság, a deviancia, az outsiderség megélése kapcsolja. Mindkettejük prózájában ott van a kirekesztettség élményének megragadása. Szendire erősen hatnak Kiss Tibor Noé szövegei, amelyek szerinte nem mások, mint erős vizualitással bíró állóképek. A Hazai Attila-díjas szerző prózája valóban minimalista, és ahogy Szendi, úgy ő is a világok közötti átjárhatóságokat kutatja.

A beszélgetés moderátora, Tóth-Czifra Júlia rámutatott: Kiss Tibor Noé és Szendi Nóra szövegei egyaránt a személyesség felől indultak és egyre inkább az empátia felé haladnak. Kiss szerint: „az első regényében mindenki saját magáról ír, attól függően lesz beazonosítható, hogy mennyire problematikus az élete”. A személyesség később is megmarad, csak egy ponton túl már nem lesz érdekes. Később az válik izgalmassá, hogyan tud a saját élettapasztalata és az írói eszközei között evickélni.

Az Aludnod kellene című regénye esetében például a helyszín valós, gyermekkorában sokat volt a nagyszülei tanyáján. Ezt az alföldi világot építette be a szövegbe, miközben a szereplők és a történet fiktív maradt. A készülő harmadik regénye pedig teljesen elképzelt ugyan, azonban Kiss rájött, hogy a benne épp zajló érzéseket telepíti át az írásaiba. Szendi szerint: az első könyvben mindig a szerző életének addig felgyülemlett csomagját pakolja le, később azonban képessé válik, hogy az írás során távolságot tartson a személyes életétől. 

Végh Kata rajzaiban is megjelenik a személyesség. „Az életem bizonyos területeiről bukkanak elő a témáim. Ezek nem tudatosan kreált kompozíciók. Bizonyos addikciók, viselkedések becsúsznak az életemben, ami végtelen inspirációs forrást jelent, miközben terápiás jellege is van, hogy ezeket kirajzolom magamból”. Úgy látja: rajzainak van egy humoros oldala is, ami feloldja a képeken megjelenő tragikumot. Ő ezzel tesz egy lépést hátra, és függetleníti a rajzot a személyes életétől.

Szendi első regényét saját maga illusztrálta. Elmondta: ez nem jön úgy, mint az írás, a rajzolást picit erőltetnie kell. „Csak akkor kezdek neki, ha elementálisan rámtör egy ötlet”. A készülő regényét is meg fogja rajzolni, már megvan benne egy képi világ, de az még elmosódott, nem tudja pontosan, miket fog ábrázolni.

Kiss Tibor Noé prózájának is fontos eleme a kép. Ő nem az elkészült szövegeit illusztrálja, nála a fotózás az írás mellékmunkájaként jelentkezik. „Bizonyos helyen csak azért fotózok, hogy később vissza tudjam idézni azt a hangulatot, amit akkor éreztem. Az írás során előveszem ezeket a fotókat, ezek segítenek elindulni vagy továbbhaladni a történetben.” Kiss egyébként is úgy érzi, hogy pillanatképeket, szkeccseket ír meg. 

Szendi számára is fontosak a terek. Olykor megérez egy regényhelyszínt, elmegy oda és csinál magának vizuális emlékeket, amelyek segítik az írást.

Habár Kiss és Szendi prózája sok mindenben hasonlít, lényeges különbség, hogy míg előbbinél inkább egy csiszoló munkamódszerről beszélhetünk, szövegeit folyamatosan rövidíti, tömöríti, addig Szendi prózájának ereje az áradó nyelv. Tóth-Czifra Júlia azt is kihangsúlyozta: míg Kiss szövegei vizuálisak, Szendiét inkább hallani lehet.

A beszélgetésen szó esett arról is, hogy a félkész írásokat, rajzokat megmutatják-e másoknak. Végh Kata elmondta: néha vágyik rá, hogy azonnal megmutassa másnak egy-egy munkáját, máskor pedig egyáltalán nem vágyik visszajelzésekre. Kiss Tibor Noé lassan ír, sokszor eltelnek hónapok vagy évek, hogy semmi sem születik. A félkész szövegeit csak a barátnőjének mutatja meg, és olykor olyanokkal elolvastat bizonyos részeket, akik testközelből átélték a szövegben megjelenített élményt. Szendi Noémi félve enged ki bármit is a kezéből a perfekcionizmusa miatt. A volt barátjával ugyan félkész dolgokat felolvastak egymásnak és megvitatták egymás írásait, ami inspiráló volt, de most már inkább magával beszéli meg a szövegeit. „Jobb lettem az egyes szövegek elengedésében is” – teszi még hozzá.