Túlóra a Pelikán Fészekben

Színpad

Decemberben két estére, 15-én és 19-én a Pelikán Fészekbe, a székesfehérvári Vörösmarty Színház kamaraszínházába költözik a Túlóra című monodráma.

A két éve bemutatott, Ódry Színpadra készített előadást Vadász Krisztina rendezte, aki idén diplomázik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Horváth Csaba fizikai színház tagozatos osztályának rendező-koreográfus szakos hallgatójaként.

A szöveget Lisa Langseth – A karmester szeretője című drámája alapján (Teplán Ágnes fordításának felhasználásával) Vadász Krisztina és Pálya Pompónia írta.

A hetvenpercnyi eszméléstörténet valójában bármelyikünk sajátja is lehetne, hiszen a lényege, hogy minden impulzussal, ami minket ér, minden kapcsolattal, minden történettel többek leszünk, változunk, fejlődünk.

Nyitókép: Pálya Pompónia