Túlvilági uzsonnát kaptak az íbiszek
Az ókori egyiptomiak különös figyelmet fordítottak halottaik szerveire, bebalzsamozták őket, hogy a túlvilágon is megfelelően működhessenek. Minden valószínűség szerint ugyanígy jártak el a feláldozott íbiszmadarakkal, sőt még tele is pakolták a gyomrukat élelmiszerrel, nehogy éhezzenek a másvilágon.
Az írás és bölcsesség istenének, Thotnak feláldozott íbisz múmiák milliószámra találhatók az egyiptomi szentélyekben. Andrew Wade, a Nyugat-Ontariói Egyetem munkatársa kollégáival CT segítségével átvizsgált két mumifikálódott felnőtt íbiszt és egy fiókát. A vizsgálat kimutatta, hogy a balzsamozók eltávolították a belső szerveket; így tettek a kifejlett madár gyomrával, amely csigával volt tele, míg a fióka testürege gabonával volt kitömve.
Az emberi múmiákról készült tanulmányok szerint az ókori egyiptomiak gyakran eltávolították és bebalzsamozták a tüdőt és az emésztési szerveket, mielőtt visszahelyezték a testbe, remélve, hogy így működni fog a túlvilágon is. Az íbisz múmiák léte megerősíti azt az elképzelést, hogy az ókorban az egyiptomiak hittek a madarak túlvilágra jutásában, mondta Wade. "A madaraknak szánt túlvilági táplálékforrás alátámasztja azt az elképzelést, hogy az íbiszek és az emberek belső részeinek egyaránt az volt a rendeltetésük, hogy halál után is funkcionáljanak" ? tette hozzá Wade.