Tündérek is megmutatják magukat Sopronban

Egyéb

A Pro Kultúra Kht. idén is megrendezi a Soproni Ünnepi Heteket, a régió kiemelt jelentőségű, fél évszázados tradícióval bíró rendezvénysorozatát, mely júniustól júliusig négy héten át kínál különleges művészi produkciókat.
 

sopron2.jpg
Sopron

A SÜH a hagyományokhoz híven idén is a Fő téren, az ünnepi nyitóhétvégével veszi kezdetét. Június 20-tól 22-ig Sopron belvárosát birtokba veszik a művészek, árusok, és három napon át szórakoztatják a közönséget. A Fő tér nagyszínpadán Edvin Martont, Fenyő Miklóst valamint a Besh o droMot láthatjuk, de ugyanitt rendezik meg az ugyancsak hagyományos, immáron 15. Soproni Néptánc Fesztivált. A térről nyíló Kolostor utca ezen a hétvégén a soproni borászoké (Kékfrankosok éjszakája), ahol a kóstolás mellett megannyi program vár kicsiket és nagyokat. Ilyen látványosság például a Tűzugrás, melyre a Szent Iván éjszakája alkalmából kerül sor június 21-én, szombaton pontban éjfélkor.

 
A Fertőrákosi Barlangszínház, mint Európa egyedülálló helyszínű és atmoszférájú zenei és játszóhelye 2008-ban is hangsúlyos szerepet kap. Musicalek, olasz nyelvű operaelőadások, tenorgála, valamint az ExperiDance Tánctársulat fellépése színesíti a SÜH programját.

Az Ünnepi Hetek hivatalos gyermekrendezvénye a Tündérfesztivál idén első alkalommal lesz látható a Gyermek- és Ifjúsági központban június 28-án. A SÜH-höz köthető az Országos Érembiennálé is - az idei a tizenhatodik. Július 6-ig pedig még látogatható a Festőteremben Salvador Dali 27 fametszete, melyek az Alice Csodaországban, és Dante Isteni színjátékának illusztrációi.