„Arra kaptunk felkérést, hogy minden helyszínen felkutassuk, milyen hozzáadott értékeket képviselnek a kialakított kultúrpajták, és hogy ezt meg is mutassuk a médiában. Ennek a projektnek van egy építészeti és egy zenei leágazása is, hiszen egyrészt az átalakításhoz kaphatnak szakmai segítséget a pajták tulajdonosai, másrészt programokra pályázhatnak. Ilyenformán pedig szélesebb körben is fellépési lehetőség nyílik a magyar népzenét vagy világzenét játszó együttesek számára is. 100–150 Kárpát-medencei pajta programját kell a Hagyományok Házának összefésülnie, ami hatalmas adatbázist jelent, különösen, mivel szinte hetente csatlakozik ehhez egy-egy újabb pajta” – mondja Horváth László, a PajtaKult vezetője.
Ha a páros rím fogalmát kulturális jelenségekre is használhatjuk, akkor a PajtaKult-mozgalomnak a rímpárja a Tündérkert-mozgalom lehetne, az a kezdeményezés, amelynek célja visszatelepíteni a Kárpát-medencébe az őshonos gyümölcsfákat. Három „nagykövete” három különböző szakmát képviselve állt a hajdan Bereczki Máté gyümölcsész által megálmodott Tündérkert-mozgalom élére: Kovács Gyula pomológus, aki Göcsej szívében, Pórszombaton még az 1980-as években létrehozta őshonos gyümölcsfákból álló génbankját; Ambrus Lajos író, aki maga is a pomológia szerelmese, és írásaiban – többek között a tavaly megjelent Nagy almáskönyvben – a kutatásokról és a visszanemesítés közösségi-kulturális oldaláról is beszél és Szarvas József színművész, aki Viszákon találta meg maga és családja számára az otthon tündérkertjét, és aki saját viszáki portáján felújított pajtájában ad helyet különböző kulturális eseményeknek, találkozóknak, vagyis megteremti a beszélgetés alkalmait.
„Isten legszebb gyümölcsöskertjévé változtassuk Magyarországot!” – vágyta egykor Bereczki Máté nemzetközi hírű magyar gyümölcsszakértő, és bizonyára neki is tetszene, amit ma a Tündérkert-mozgalom eredményként felmutathat: indulása óta több mint háromszáz tündérkertben nőnek őshonos magyar gyümölcsfák, és ez a szám egyre szaporodik. A ritka tájfajták feltérképezésével párhuzamosan Kovács Gyula pórszombati erdész magára vállalta a génbank megteremtését és a szaporítás feladatait is, így bárki, aki őshonos magyar fajtát szeretne telepíteni, annak szívesen ad oltóanyagot. Amikor pedig Szarvas József Tündérkertnek nevezte el a maga viszáki kertjét, egyben a mozgalmat is elkeresztelték, hiszen ma már minden olyan kertet tündérkertként tartanak számon, ahová visszakerültek magyar őshonos gyümölcsfák.
„Amikor Gyulával találkoztunk, már mindketten foglalkoztunk gyümölcsfákkal, nekem az írói szenvedély mellett ez volt a másik nagy szenvedélyem: saját gyűjteményem van gyümölcsfákból, körülbelül százat ültettem már. Minden évben megtartottam Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét is, március 25-én, a magyar hagyomány szerint: a katolikus vallásban ez Jézus fogantatásának ünnepe, de az ősi kertészeti hagyomány szerint ekkor oltották be a gyümölcsfákat. Már a középkorban is így működött, forrásaink is igazolják. Ezekből a gyümölcsoltó ünnepekből nőtt ki a kezdeményezés, hogy Gyula kertjében legyenek telepítve az oltott fák – akkor már ő is legalább harminc éve foglalkozott az őshonos fajtákkal. Gyümölcsoltó Boldogasszonykor mindig felhívásban kerestük meg a különböző tájegységek lakóit, hogy az ottani őshonos fajtákból, amiket nem lehet a boltokban kapni, hozzanak szaporítóanyagot, és így kezdtek el küldeni és hozni Gyulának oltóvesszőket, amikből ő is befogott párat, de a többit továbbadta – így születtek meg a Tündérkertek” – mondja Ambrus Lajos író, akinek saját portáján is őshonos magyar gyümölcsöket csemegézhetünk ősszel.
Miért ennyire fontos a Kovács Gyula által létrehozott és gondozott génbank? Miért számottevő teljesítmény, hogy egyre többen gondolják komolyan az őshonos magyar gyümölcsfajták visszatelepítését? Mert ma jobbára könyvekből, feljegyzésekből ismerjük azt a pazar fajtagazdagságot, ami egykoron a Kárpát-medencében élő magyarság mindennapi életét meghatározta. Csak almából nyolcszáz fajtát ismertünk, körtéből ezret, de megtermett itt sokféle szilva, a gránátalma, a mandula is – hol van ez a diverzitás ma? Tennünk kell érte, hogy legalább egy részét visszanyerjük, hiszen a mi legnagyobb szerencsénkre a Kárpát-medence klímája ma is kedvez a fajtabőség fenntartásának. Nyilván saját tündérkertünk megvalósítása nemcsak időigényes, hanem elsősorban azt a tudást kell újratanulnunk, amely őseinkkel együtt szinte feledésbe merült. Ezért is olyan értékes a Tündérkert-mozgalom, hiszen a benne dolgozó szakemberek és már tündérkert-birtokosok szerves tudáshálót is létrehoztak, tehát ma már egy fiatalnak is van kitől kérdeznie, ha a hagyományos népi gyümölcstermesztés fortélyait szeretné elsajátítani.
Vasárnap a Nemzeti Színházban megrendezett A régi az új című Tündérkerti programon és gálaesten találkozhatunk a Tündérkert képviselőivel: Kovács Gyula pomológus gyümölcsoltó bemutatót tart, könyvbemutatón ismerhetjük meg a Kincsünk, az ecet című, Ambrus Lajos, Kovács Gyula és Lugosi József által írt kötetet, a gyermekeknek a Kolompos Együttes zenél, a művészetkedvelők pedig Tenk László Munkácsy Mihály-díjas festőművész és Schweiczer Róbert keramikusművész alkotásaiból láthatnak kiállítást. A Tündérkerti gálaest házigazdája Vidnyánszky Attila.
A tavasz beköszöntével ugyanis nemcsak a természetben van ideje a gyümölcsoltásnak, de talán érdemes saját magunkban is felfrissítenünk az igényt hagyományos közösségi értékeink életben tartására. Ehhez szolgáltat kiváló fórumot a művészet, az irodalom és a pomológia tudományának hangjait egyaránt megszólaltató Tündérkerti program.
Gáspár Kinga
Nyitókép: Kovács Gyula pórszombati erdész, a Tündérkert mozgalom egyik kezdeményezője Demes-hegyi birtokán. Fotó: Varga György / MTI
