Nem az a kérdés, hogy miről akarunk beszélni, hanem hogy mit akarunk elhallgatni.
És most nagy dolgokra gondolok, nem kicsikre.
Hang vagy mozdulat, sötét vagy fény, feledni akart valóság vagy színház, életprogram vagy esti program ? ti választotok. Egyetlen gombon múlik minden. A melletted ülők döntik el, hogy mit nézel.
Két dolog tölt el mélységes csodálkozással, a körülmények hatalma felettem, és a körülöttem lévő baj bennem.
Hogyan dolgozzuk fel traumatikus történelmi tapasztalatainkat egy olyan korban, amelyben a történelmet minden politikai erő pusztán az önlegitimáció eszközének tekinti, és ennek megfelelően írja át? És ha ezt a szembenézést és felelősségvállalást megspóroljuk magunknak, miféle garanciáink maradnak arra, hogy a jövőben nem fognak új köntösben megismétlődni a múlt tragédiái? Vajon a történelem olyan, mint a természet: kiszámíthatatlan és kontrollálhatatlan, vagy az egyénnek is befolyása van a nagy folyamatokra?
A kollektív döntések kérlelhetetlen logikája egyszerre frusztrál, és segít kibújni a személyes felelősségvállalás alól, még ha olyan kis dologról van is szó, mint hogy mi történjen a színpadon. Pedig a Voks igazi főszereplője, írója és rendezője maga a néző, minden egyes néző, és ahány néző, annyi szavazógomb. A döntések sora nem ott ér véget, amikor beülünk egy előadásra a Trafóba ? mindenkinek minden pillanatban van választása, és ez estéről estére más és más előadást eredményez.
A 2012-ben tíz éves Tünet Együttes a régi alkotótársak mellett ezúttal egy új, fiatal táncos csapattal, egy erre az alkalomra, sokoldalú zenészekből összeállt zenekarral, illetve történészekkel, pszichológussal dolgozik együtt. Szokás szerint a csapat minden tagja kreatív alkotótársként vesz részt a munkafolyamatban.
?Volt egy vajdasági barátom, még a 90-es évek elején, ugyanarra az egyetemre jártunk Pesten. Az öccse otthon maradt, Szabadkán dolgozott. Egyre feszültebb lett a légkör 91-ben, a báty minden nap könyörgött az öcsnek, hogy jöjjön már át Pestre. De mi az a pillanat, minek kell ahhoz történni, hogy otthagyjuk a munkánkat, családunkat, szerelmünket? Mitől értjük meg, hogy baj van? Az öcs halogatta a döntést, nem jött. Azután egyik reggel arra ébredt, hogy a határok lezárva, kitört a délszláv háború, őt meg behívták katonának. Három napig nem tudtunk róla semmit. Az életét kockáztatva szökött át ? katonaszökevényt azonnal főbe lőttek ?, szerencsére épségben megérkezett.? (Szabó Réka, rendező)
??elfelejtettünk egymástól bocsánatot kérni. Magunkon kezdeni a dolgot.
Most nem azokra gondolok, akik valamit csináltak, nem a fanatizáltakra vagy a rosszhiszeműekre, mert azokra nem gondolok. Hanem azokra, akik nem csináltak semmit.
Vagy majdnem semmit.
Keveset. Ezt-azt, és ha sokat is, nem eleget.
Azokra, akik csak úgy, miközben reggel szépen fölkeltek, azután pedig estve lefeküdtek, legitimálták a rendszert. Meg még álmukban is.
Azzal, hogy egy levegőt szívtak vele.?
(Kukorelly Endre: Rom ? A szovjetónió története)
Rendező: Szabó Réka
Szereplők: Ayelet Yekutiel, Bordás Emil, Egyed Bea, Furulyás Dóra, Szász Dániel
Dramaturg: Peer Krisztián
Fény: Szirtes Attila
Zeneszerző: Márkos Albert
Zenészek: Bakai Márton - hegedű, Márkos Albert - cselló, Hock Ernő - nagybőgő, Rubik Ernő Zoltán - zongora, Tömösközi László - ütőhangszerek
Speciális technológia: Korai Zsolt
Kosztüm: Balázs Juli, Szabados Luca
Külön köszönet: Barna Balázs, Gáti István, Trenka Csaba, Sophie Teheux
Támogatók: Trafó Kortárs Művészetek Háza, NKA, Nyílt Társadalom Intézet
Köszönjük a Bonbonettinek az előadás létrehozásához nyújtott segítségét.
www.tunetegyuttes.hu
www.facebook.com/thesymptoms
