Túraútvonal a jász és kun emlékek mentén

Kultpol

Talán még soha sem nyilvánult meg a megyében ilyen erős és egységes szándék egy új idegenforgalmi attrakció életre hívása érdekében - jelentette ki a záródokumentum csütörtöki aláírásakor a program önkormányzati felelőse. Galó Anita elmondta: a párját ritkító kezdeményezés arra épít, hogy a gazdag jász és kun emlékanyag Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik nyilvánvaló specialitása.

A Jászkun kapitányok témaköre olyan történeti hátteret biztosít a projekthez, amely lehetővé teszi, hogy szinte minden megyei település, kistérség megtalálja a saját kapcsolódási pontját. Idén szeptembertől jövő év végéig tizenhárom községben, illetve városban - Szolnokon, Jászberényben, Karcagon, Abádszalókon, Kunhegyesen, Tiszaföldváron, Kunszentmártonban, Törökszentmiklóson, Jászkiséren, Mezőtúron, Túrkevén, Tiszafüreden és Rákóczifalván - valósulnának meg fejlesztések a tematikus túraútvonal kialakítása során.

A projektmenedzser szerint a program két alappilléren nyugszik: az egyik a megye nyolc tagmúzeumának és öt kapcsolódó település múzeumának, illetve tájházának rekonstrukcióját, valamint látogatóbarát fejlesztését foglalná magában. A másik Jászberényben a jász, míg Karcagon a nagykun látogatóközpont, Szolnokon pedig egy látványterem kialakítását célozza. A tervek olyan fejlesztésekről szólnak - többnyelvű digitális tárlatvezetés, akadálymentes érintőképernyős információs terminálok, kedvezményeket biztosító mágneskártyás beléptető rendszer -, amelyek a ma látogatójának igényeit is figyelembe véve tennék lehetővé Jász-Nagykun-Szolnok megye kulturális örökségének bemutatását - hangsúlyozta a szakember.

A régiós elbírálás első körén már sikerrel túljutott pályázatból kiderült, hogy a végleges formájában akár két-háromnapos kiránduláshoz is elegendő látnivalóval szolgáló túraútvonal kiindulópontja a szolnoki Damjanich János Múzeum volna. Az itt kialakítandó látványteremben nagyszabású kiállítás mutatná be a teljes projektet és egy válogatást az egyedülálló jász-kun régészeti anyagokból. A vidéki látogatóközpontok egyebek mellett speciális interaktív programokkal, kerékpárkölcsönzési és játéklehetőséggel biztosítanák, hogy az útvonalra felfűzött turisztikai kínálat vonzó programot jelentsen.

Ha a pályázat elnyeri a szükséges támogatást, közel 600 millió forintból olyan idegenforgalmi "termék" jöhet létre, amely páratlan kitörési lehetőséget nyújt a megye és az érintett települések számára - jelentette ki Fejér Andor, a megyei közgyűlés elnöke.