Türelem szerepet terem

Még az sem fordult meg a fejemben, hogy pozitív hősök szólamát fogom egyszer énekelni. Bár első ránézésre ez a két dolog távol áll egymástól, lelkiségét tekintve nagyon is hasonló: kiállni az emberek elé, és felemelni a lelküket vagy elgondolkodtatni őket lehet a zene és a Szentírás erejével is. Papageno, Marcello, Figaro, és a kedvenceim, a János vitézből Bagó vagy épp Háry János megformálásához nem kell olyan mélyre mennem a librettóban, a háttérinformációkban, a szerepformálásnál nem kell annyi eszközt bevetnem, mégis kikerekednek, mert önmagukban is csodálatos karakterek. Crownnal, Paolo Albianival a Simon Boccanegrából, Biberachhal az ős-Bánk bánból (ez utóbbiakat ugyanabban a hosszú, göndör parókában játszom), Jagóval azonban jóval többet kell dolgoznom, gondolkodnom rajtuk, de általuk a színpadon kiélhetek néhány negatívumot is, és végül valósággal lubickolok a feladatban. Valójában a drámai szerepekben érzem jól magam, és főképp a mondanivaló érdekel.

Mint például Bánk bán esetében?
Minden férfi operaénekes álma ez a szólam, bevallom, az enyém is, ezért ez volt a tavalyi évad legnagyobb ajándéka számomra. Épp Jagót énekeltem Ausztriában, amikor telefonon felkértek a baritonváltozat címszerepére. Majdnem kiejtettem a készüléket a kezemből? Meg se néztem a kottát, azonnal igent mondtam. Bánk bánon keresztül meg lehet mutatni mindent: indulatokat, érzelmeket, szívemet-lelkemet, és amióta két gyermekem van, talán az alakításom is hitelesebb.

Crownként is vérfagyasztó volt?
Olyannyira, hogy a premier után a művészbejárónál álldogáló csoporttól kaptam is néhány indulatos megjegyzést. Ezek szerint jól végeztem a dolgom. (Nevet)

Helyezett a művészekre nyomást az a történelmi tény, hogy harmincöt év után, és az all-black cast kitételnek is ellenállva, új rendezésben mutatták be Budapesten a művet?
Nem, mert a mi feladatunk más: erre a fantasztikus zenére és a színpadi megvalósításra koncentráltunk. Nagyon hálás vagyok az Opera vezetőinek, hogy kiharcolták az előadások lehetőségét, ami nekünk is, és főképp a közönségnek óriási élményt jelentett.

Decemberben pedig újra premier volt, mégpedig A Nyugat lánya, amelyben Jack Rance seriffet alakította.
Nehéz szólam, meg kellett vele birkóznom, de kitartó és türelmes voltam, így napról napra közelebb kerültem ahhoz, hogy megfejtsem.

Az előbb említett két fontos tulajdonságot. Melyek azok a további jellemvonásai és kik azok a személyek, akik gyerekkorának helyszínétől, Perkupától az Operaház színpadáig, és számos elismerése mellett a kamaraénekesi címig vezették?
Erős hitem van, ami mindig átlendít a nehézségeken, és nem felejtem el a gyökereimet, ami nagyon fontos számomra. Nem hagyom, hogy a problémák, betegségek, a szerepek súlya vagy nehezebb helyzetek terhe nyomasszon. A neveltetésem is közrejátszik az eredményeimben, mert a szüleimtől önállóságot tanultam és bizalmat kaptam. Szorgalom és alázat is kellett ahhoz, hogy tizenkilenc évesen elfogadjam azt, hogy nem vettek fel teológiára és elkezdjek az otthonomtól távol, Budapesten énekelni tanulni. Elhivatottság nélkül nem álltam volna meg a helyem a Bartók Konzervatóriumban eltöltött, kemény, sok bepótolnivalóval járó két évben, és nem nyertem volna felvételt a Zeneakadémiára. A feleségemnek hála nem kell választanom a család és a karrier között ? amire kevés példát látok ?, a két kisfiamnak pedig a józanságot köszönhetem, hogy nem hagynak elszállni a díjak, a jól sikerült előadások, premierek után érzett eufóriába. Az Opera vezetésétől a tíz évvel ezelőtti diplomaosztóm után azonnal bizalmat kaptam, amit nagyon köszönök.

Ősztől indult útjára az Operát az Operából! turnésorozat, amelynek keretében olyan városokba jut el a műfaj, ahol az nem, vagy ritkán elérhető. Önnek is van hasonló missziója Perkupán. Mit tapasztal, mennyire fogékonyak az ebben a világban kevésbé járatos nézők?
A Perkupai Operafesztivál is azért született három éve, hogy aki anyagi, egészségügyi vagy bármilyen más okból kifolyólag nem tud ellátogatni a Magyar Állami Operaházba, vagy az Erkel Színházba, az is részesüljön minden jóból, amit az opera jelent. Ha már lelkipásztorként nem tudok a szülőfalum javára válni, ilyen módon viszek haza akkora szeletet a zenéből, amekkorát csak tudok. Nemcsak az ottani közönség, hanem mi, fellépők is sokáig töltekezhetünk azokból az élményekből, amit ott kapunk. A díszlet-, jelmez- és zenekariárok-mentes közvetlen kapcsolat révén a hallgatók is megtapasztalják, hogy operát énekelni nagyon egyszerű és emberi dolog. Amikor felkértem Sáfár Orsolyát, még nem tudtam, hogy ő és én is az Operaház Kamaraénekesei leszünk, így nyáron László Boldizsárral együtt három hattyúbirtokos volt jelen a református templomunkban.

Ötven szerep van a repertoárján. Melyik elsajátítását érzi a legnagyobb teljesítményének?
Mivel viszonylag későn kezdtem el zenét tanulni, az elméleti tárgyakkal nehezebben birkóztam meg, és most is több időt kell fordítanom arra, hogy a művek összhangzásában megfelelően tájékozódjak. És itt kerülnek elő a korábban említett jó tulajdonságaim, amik között a szorgalom is ott szerepel. Eötvös Péter Senza sangue című darabját megtanulni számomra a technikai csúcsot jelentette. A magasságok, a mélységek, maga a szöveg és a mögötte meghúzódó jelentés is egészen rendkívüli. Van egy-két szólam, amit nagyon szeretnék elénekelni. Ilyen Rigoletto, vagy ? bár bariton vagyok, de ? Otello is nagy álmom. Azonban türelmesnek kell lennem, nem szabad a szerepeket siettetni.

Leo Nuccit is csak Solti Györgynek sikerült eltéríteni Otellótól, és Jago felé irányítani?
Doman Katalin korrepetitorral sokat foglalkoztunk Jago szólamával, amit kezdetben magam is korainak éreztem. Sűrű a zenei szövet, nagyok a mélységei, a Bordalban pedig már tenormagasságokat is meg kell szólaltatni. De megtanultam, eltettem, megint elővettem, és egy idő után azt éreztem, hogy jól szól, jó énekelni. Ez számomra a legfontosabb: ami éppen adatik, abban örömömet leljem. Ez a tíz év is gyorsan elrepült, de a Kamaraénekesi címre és az átadás pillanatára a Csillagóra gálán még sokáig emlékezni fogok. Nem emiatt csinálom, de nagyon jól esik a visszaigazolás, a megbecsülés és az elismerés, ezért minden erőmmel azon dolgozom, hogy továbbra is méltó legyek a bizalomra.

Az interjú eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.