Turista-cunami fenyegeti az inka fellegvárat

Kultpol

Az illetékes perui minisztérium becslése szerint a mai napi 1800 látogatóval is túlzsúfolt inka citadellához elzarándokolók száma ezáltal akár napi ötezer fölé is emelkedhet. Luis Lumbreras régész szerint a romok már most sem könnyű védelmét alaposan megnehezítheti ez a tömeg. "Igen komoly a rongálódás veszélye, a romváros állapota romolhat" - mondta el a La Repubblica című lap hétfői számának nyilatkozva.

Vasárnap még ünnepeltek

A Peru 21 című napilap térképet közölt, amely azt illusztrálja, hogy Machu Picchu tíz körzetében a víz és a nehézségi erő hatására már megrepedtek a sziklák és "leszakadhatnak, ha nem végzik el rajtuk a megfelelő védelmi munkálatokat". Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy örökségvédelmi csata zajlik a ma 95 éve felfedezett Machu Picchu körül: a sokféle érintett érdeke közül úgy tűnik, a turizmus és az infrastruktúrafejlesztés lesz a legerősebb.

A Peru északkeleti részében, a Cordillerák 2438 méteres magasságában lévő Machu Picchu inka fellegvárát a 15. században építtette Pachacutec inka uralkodó.

A perui kormány és média korábban erőteljesen támogatta a kampányt, amely azért bontakozott ki, hogy az ország legfőbb turisztikai nevezetessége bekerüljön "a 7 új világcsoda" közé.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)