Turné és új darabok

Négy új darabot tervez az új évadra a Szegedi Kortárs Balett, többek között a Henryk Górecki lengyel zeneszerző utolsó művére, a IV. Szimfóniára készült eARTh című produkciót, valamint az Igor Sztravinszkij egyik legizgalmasabb zenéjére készült Menyegző című darabot. A társulat emellett szeptemberben Kanadában, októberben pedig Bulgáriában turnézik.

Pataki András igazgató a 29. évadját kezdő társulat sajtótájékoztatóján elmondta: az 1956-os forradalom jubileuma alkalmából Torontóban és Montrealban két Bartók-műre – a Fából faragott királyfira és a Táncszvitre – készült koreográfiát adnak elő. A Szófiai Magyar Intézet meghívására októberben Bulgáriába utazik az együttes, ahol a Rítus című produkciót 23-án a fővárosban, majd két nap múlva Plovidivban játsszák.

 

Juronics Tamás művészeti vezető elmondta: a Szegedi Kortárs Balett – a táncegyüttesek közül elsőként – elnyerte a Művészetek Palotája által alapított, az évad társulata címet. Így első premierjük a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében október 10-én a Művészetek Palotájában lesz, ekkor a Henryk Górecki lengyel zeneszerző utolsó művére, a IV. Szimfóniára készült eARTh című produkciót mutatják be.

 

A Szegedi Nemzeti Színházban, majd a Művészetek Palotája Fesztiválszínházában novemberben az eARTh mellett Enrico Morelli olasz vendégkoreográfus Igor Sztravinszkij egyik legizgalmasabb zenéjére készült Menyegző című darabját láthatja a közönség, februárban pedig Abszurdia címmel egy képzelt országban zajló furcsa eseményekről szóló fantasy-mesét állít színpadra az együttes Szegeden, majd néhány nappal később Budapesten. Az évad utolsó premierjeként május elején a Művészetek Palotájában Christoph Willibald Gluck Don Juan című művére, illetve Vivaldi Négy évszak című darabjára készült koreográfiát mutatja be a társulat.

 

Forrás: MTI

Fotó: szegedikortarsbalett.hu