Turnéra indul a tatárjárás

Kultpol

Dzsingisz kán-kiállítás kiegészítéseként összeállított tárlat, amely szeptember 30-án zár a Magyar Nemzeti Múzeumban, október 12-től a szlovákiai Komarnóban várja majd a közönséget. A Gyermekemet az országért - A tatárjárás (1241-1242) című kiállítás ezt követően Zalaegerszegen, Kaposváron, Békéscsabán, Debrecenben, a romániai Csíkszeredán és Miskolcon lesz látható.

Rezi Kató Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese felidézte, hogy a most vándorútra induló kiállítás gondolata akkor fogalmazódott meg, amikor a Dzsingisz kán és öröksége című tárlat szervezésébe kezdtek. Úgy vélték: csak akkor lehet a téma magyar vonatkozásait feltárni, ha a tatárjárásról szóló szatellitkiállítás is csatlakozik hozzá. Mint kiemelte, a szeptember elején bezárt Dzsingisz-kán kiállítást és a tatárjárásról szóló, szeptember végéig látható tárlatot eddig több mint 110 ezren tekintették meg.

Ritoók Ágnes, a kiállítás kurátora a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tárlat anyagát 16 múzeum gyűjteményéből válogatták össze. A tatárjárás egyetlen évig tartott, mégis mélyen bevésődött a magyar történeti emlékezetbe, hiszen az ország fennmaradása is kétségesnek látszott. A legóvatosabb becslések szerint is a lakosság 15-20 százaléka, mintegy 300-400 ezer ember esett áldozatul. A háborús veszteségeken túl az elfertőződött kutak és a bomló tetemek miatt országszerte járványok tizedelték a lakosságot - hangsúlyozta a kurátor.

- A tatárjárás eseményeiből a krónikák, oklevelek nagyon sok adatot megőriztek, de e pusztítás tárgyi bizonyítékai hiányoztak - mutatott rá Ritoók Ágnes, hozzátéve, hogy a kiállításon bemutatott leletek jelentős része az elmúlt másfél évtized nagyberuházásaihoz kapcsolódó régészeti feltárások során került elő. Ezeket a tárgyi emlékeket első ízben vonultatja fel a tárlat, bemutatva az események teljes körét a pusztítástól az újjáépítésig, valamint a korabeli életmódot, a hadviselést, az ország talpra állását.

A Nemzeti Múzeum kiállításából a Megyei Múzeumok Igazgatóságainak Szövetségével való együttműködés keretében, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával lett vándortárlat. Mint azt Harsányi László, az NKA elnöke elmondta, az alap 40 millió forintot bocsátott rendelkezésre erre a célra.

(Múlt-kor/MTI)