Tusványos - Kulturális és kísérőprogramok szerdán

Egyéb

Deák Bill Gyula 

(MTI) A koncertek mellett számos kulturális, gasztronómiai, egészségügyi, szabadidős és szórakoztató program várja a rendezvény résztvevőit, így a többi között fegyverbemutatóval egybekötött rendhagyó történelemóra, Beliczai Balázs humorista műsora és borkóstolás. 

A Gózon Gyula Kamaraszínház Wass Albert Szille és a tavak népe című meséjét adja elő, és bemutatkozik a Bánffy György Kulturális Szalon. A közönség előadásokat és beszélgetéseket hallhat egyebek mellett a Kárpát-medence egységes turisztikai stratégiájáról, az Erzsébet-táborról, az oktatás szerepéről a gazdaságfejlesztésben, a szerzői jogokról és a szabadságról az interneten. Borsi-Kálmán Béla Megközelítések. Tanulmányok a magyar?román /román?magyar/ kapcsolattörténetről és identitásról című kötetét Bíró Béla mutatja be a hallgatóságnak ? olvasható a www.tusvanyos.ro oldalon. 
Az érdeklődők részt vehetnek szűrővizsgálatokon, láthatnak bűvöskocka-bemutatót, zumbázhatnak, és az elsősegélynyújtás alapismereteit is elsajátíthatják. A Sapientia sátorban algoritmikus táncház, egyensúlyozó pincérrobot és digitális kézmosás-ellenőrző, a PKE sátorban csapatépítő foglalkozások, önismereti játékok és némettanítás, a Keskeny út sátorban élményszínház, filmvetítés és gitárest várja a résztvevőket. 
A programokat interaktív kiállítás, bélyegbemutató, kalocsai porcelán- és testfestés is színesíti.