November végén Kairóban röntgenvizsgálatot végeznek majd Tutanhamon múmiáján a halálok kiderítése érdekében. "Betegségeit, sérüléseit, valós korát szeretnénk azonosítani" - nyilatkozta Zahi Hawass, az Egyiptomi Régészeti Hatóság vezetője a Reuters-nek. "Tisztázzuk azt is, hogy természetes halállal halt meg vagy megölték" - tette hozzá. Tutanhamon sírját legutóbb 1968-ban bontották meg, ekkor a röntgenvizsgálat csontdarabot talált a koponyájában.
A Másvilág aranya (Tutanchamun - das goldene Jenseits) címmel a bonni szövetségi szépművészeti múzeumban (Bundeskunsthalle) 2005 május 1-ig látható kiállítás az ókori Egyiptom aranykincseit, a túlvilági élet szimbólumait vonultatja fel valamint Tutanhamon sírjának feltárását is nyomon követi. A fáraó sírjából 50 tárgyat, a Királyok völgyéből további 70 műkincset mutatnak be egyedülálló installációk között.
A legteljesebb és legsértetlenebb állapotban maradt egyiptomi királysírt pontosan száz évvel Champollion felfedezése, a hieroglifák megfejtése után, 1922-ben tárta fel Howard Carter régész. Szinte sorsszerű, hogy az egyiptológiának éppen száz évet kellett várnia, hogy feltárják azóta is legnagyobb kincsleletét. Tutanhamon sírjának feltárása kapcsán éppen a sorsszerű események voltak hatással az ásatásra, és - mint látni fogjuk - a kitartó régészre és a gazdag, műkedvelő mecénásra is.
A Királyok Völgyében Carter előtt számos híressé vált régészkutató folytatott ásatásokat, igen szép eredményekkel. A század elején például (1906-ban) Theodore Davis ásatott a Tutanhamon-sírhoz egészen közel. Felszínre került egy faládika, Tutanhamon és Anheszenamon képével, egy kancsó, Tutanhamon nevével ellátva, és egyéb, Tutanhamon uralkodásának idejéből származó tárgyak. Úgy tűnt, a fiatalon elhunyt fáraó hagyatékából csak ennyi maradt az utókorra, s Davis meg volt győződve róla, hogy - mint annyi más sírt Biban el - Molukban - ezt is kifosztották már a sírrablók. Meglehetősen valószínű volt ez a feltételezés, szerencsére azonban akadt egy kétkedő régész, aki nem fogadta el a szakmai közvéleményt, és makacsul állította, hogy Tutanhamon sírját tovább kell keresni. Az ásatás megkezdéséhez viszont pénzre volt szüksége, melyet végül Lord Carnavon bocsátott a rendelkezésére.
Lord Carnavon megfontolt, művelt és széles látókörű angol arisztokrata volt. Hatalmas vagyonát nemes célokra kívánta fordítani, így lett végül az egyiptológia mecénása. 1908-ban ásatási engedélyért folyamodott az egyiptomi Régészeti Felügyelőséghez, az engedély elnyerése után pedig - mint megbízható szakembert - Cartert bízta meg az ásatás vezetésével.
Az eredmény nagyon sokáig váratott magára: a nagy jelentőségű felfedezés csak néhány héttel az ásatási engedély lejárta előtt, 1922 novemberében történt meg. A sajtóban azonnal szenzáció vált az ügyből, s a régészek, a sír, és maga Tutanhamon egyszeriben az érdeklődés középpontjában került. Hívatlan látogatók serege érkezett a helyszínre, nehezítve ezzel a régészek munkáját. A nagy nyilvánosság tehát nem tett jót az ásatásnak, de kifejezetten kényelmetlenné vált akkor, amikor Lord Carnavon röviddel a sír felnyitása után váratlanul meghalt. A kincsek egy részét még láthatta, de magát a szarkofágot, és benne a királyt már nem. Az újságírók jóvoltából pedig az önzetlen mecénás halála a szalagcímeken mint "A múmia bosszúja", "A fáraó átka" jelent meg.
A Tutanhamon bosszújával kapcsolatos hiedelmek kialakulásához hozzájárult az is, hogy egy neves francia régész, Georges Bénédite szélütést kapott és meghalt, miután kijött a sírból, és a kutatócsoport egy másik tagja, Arthur C. Mace is rövidesen életét vesztette. A sajnálatos halálesetek - különösen Lord Carnavoné - igen nagy veszteséget okoztak az ásatóknak, egy előnyük azonban mégis volt: a fáraó átkáról szóló ostoba mese a három férfi halálával a laikus közvélemény számára bizonyítottá vált, és a kincs iránt érdeklődő "gyűjtők" arra a következtetésre jutottak, hogy jobb a halott királyt (és értékeit) nem háborgatni.
