Richard Wrangman főemlőskutató új könyve (Catching Fire: How Cooking Made Us Human) szerint éles fogak és marcangolásban jártas mancsok nélkül esélyünk sem lett volna, hogy vadállatokat nyersen fogyasszunk. Evolúciónk lényegi lépcsőfoka, hogy több tápanyagot szerzünk a megsütött, megfőzött ételből, mint a nyersből, s így gyorsabban jutunk energiához. A főzés feltalálása ugyanakkor a konyhai feladatokat a nők mellé rendelő, s ezáltal a nőket személyükben is alávető társadalmi berendezkedés kialakulását hozta magával. Wrangman szerint a főzés páratlan erővel formálta az emberi történelmet, a háztartások és a törzsek életét, a vándorlásokat és a háborúkat, a vallást és a tudományt.
Eddig mindenesetre úgy véltük, a modern ember már bizonyosan tudta, hogyan kell a sütés-főzés megfelelő technikáit alkalmazva élelmét könnyebben fogyaszthatóvá tenni. A harvardi antropológus, főemlőskutató szerint a 2 millió évvel ezelőtt lejátszódott folyamat lényege, hogy a főzés nem egy eleve adott emberi tulajdonság, hanem éppen fordítva, a főzés feltalálása tett minket igazán emberré. Elsősorban azért, mert fizikailag is átalakította lényünket. Vagyis sajátos emberi biológiánkat éppenséggel egy nem szándékolt kulturális innováció formálta. Ennek jelentőségét elsőként James M. Baldwin ismerte fel, amikor 1896-os munkájában leírta, ez evolúciós folyamat felgyorsulhat a faj egyedeinek élete során szerzett tanulás következtében.
A tűz tudatos használatának nyomai 800 ezer (mások szerint legalább 250 ezer) évvel ezelőtt jelentek meg. Elsőként Leslie Aiello és Peter Wheeler antropológiai kutatása tárta fel a bélrendszer anatómiája és az agytérfogat összefüggésének jelentősségét - ez a költséges szövet néven ismert hipotézisük lényege. A főzéssel fertőtlenített, rághatóvá, emészthetővé és energiadúsabbá tett táplálékból kevesebbet és gyorsabban lehetett elfogyasztani, vagyis más célokra fordítható energiát lehetett nyerni. Az energiabevitel az agytérfogat növekedésének adott lehetőséget: agytérfogatunk éppen a felszabadult időben űzött tevékenységek nyomán növekedhetett.
A főzés igazi gyümölcse tehát az idő. Pszichológiai felépítettségünk és társadalmi intézményeink mind ehhez igazodtak: biztonságos társas érzések a tábortűz körül formálódtak, az étel elkészítése körüli munkamegosztás tette gazdasági jellegűvé a párkapcsolatokat. A tűz megszelídítése áttételesen a népesség növekedéshez is hozzájárult: hozzásegítette az embert a növényzet kiirtásához, így biztonságos, ellenőrzött térhez jutott, amely alkalmasabb volt a nagytestű állatok elriasztására vagy levadászására. A tűz tette lehetővé a korábban elérhetetlen területek benépesítését.
