filmjében egy céges tréningen vagyunk, kint a pusztában, (persze, térerő nélkül), ahol egy külföldről importált tréner vezényszavaira regresszálnak a kollégák. Azaz: céges himnuszt énekelnek, csettintésre táncolnak, kikezdenek egymással, együgyű gyakorlatokat végeznek, alkalomadtán egymásba is belerugdosva, ha a helyzet úgy kívánja.
Amikor 2002-ben a Top Dogsot bemutatták a Katonában, még sokaknak úgy hatott, mint egy abszurd dráma, de azóta eltelt pár év, és már nem olyan fesztelenül röhög az ember ugyanazon, mert esetleg a saját bőrén tapasztalta a szituációt. Tehát nem, ez nem abszurd, ez a rögvalóság maga, bár a rendező (aki többször nyilatkozta, hogy az inspirációt egy személyes élmény adta) nyilvánvalóan nem ismeri mélységében ezt a világot, csupán az érdeklődő, kíváncsi turista szemével nézi. Szerencséje van, benne lenni ugyanis sokkal szörnyűbb, mint ahogy a Team Buildingből látszik, hiszen ami ebben a filmben zajlik, csak halovány másolata a szokásos tortúráknak. De ettől még ez egy nagyszerű film, még akkor is, ha - irigylésreméltó naivitásában - nem is nő túl egy kesernyés vígjáték keretein.
A csapat és a tréner
A tréner szerepében Alexis Latham telitalálat, méghozzá azért, mert egy hajszálnyit sem játssza túl a figurát, nem egy könnyen kiröhöghető, idétlen paprikajancsit alakít, hanem olyan valakit, aki valóban sokkal jobb emberismerő a többieknél, és úgy bábozik velük, ahogy csak akar. A renitens rosszfiút, az egyetlen normálisnak tűnő lényt Nagy Zsolt alakítja - karcosan, pimaszul, sármosan - ,ő az, aki juszt sem énekli a vállalati himnuszt, és egy helyzetgyakorlat során a wc-be vezeti az őt követő csoportot. Szép lenne a figura kamaszos hevülete, ha nem az táplálná, hogy semmi vesztenivalója nincsen, mert apukája úgyis betolja majd a következő helyre is. Nagyon ki van találva ez a karakter, mert nyilván ő az, akivel a néző elsőre azonosul (de a rendező éppolyan ügyesen csőbe húz minket, mint a tréner a csapatot).
A régi barát - a Nagy Péter által alakított videós, aki a tréninget filmezi - sokáig csupán passzív megfigyelőnek tűnik, aki mintha mindig csak sodródna az eseményekkel, akár munkáról, akár egy kapcsolatról, akár egy barátságról van szó, később mégis ő lesz az igazi kulcsfigura a filmben. Fullajtár Andrea a céghez abszolút lojális, cinikus felsővezetőt, a tréner segítőtársát játssza, aki szívdöglesztően dögös ruhái ellenére olyan jéghideg, mint egy fridzsider. És ott vannak a többiek: az izompacsirta szépfiú (Kamarás Iván), a fiait egyedül nevelő anya, aki teljesen beveszi a közösségről szóló maszlagot (Varga Mária), a kiábrándult romantikus, aki szeretne végre egy saját hőst magának, így egyik pasitól a másikig kering (Szalay Mariann), a nagydarab "észkombájn", aki mindig rosszkor és rosszat mond (Elek Ferenc), a gyógyszerfüggő stréber (Géczi Zoltán), az ezoterikus ködben lebegő, örökös békéltető (Vasvári Emese) és a cég két öregfiúja, akinek talán a legtöbb a vesztenivalója (Derzsi János és Blaskó Péter).
Nagy Zsolt
Amit Almási Réka nagyon ügyesen elkap ebben a filmben, az a billegés, ahogy a figurák olykor még a megmaradt, morális tartalékaikból reagálnak, máskor meg pillanat alatt igazodnak, nyalnak, kushadnak. Gondolkodni ebben a forgatókönyvben két lény gondolkodik csupán, a tréner és a videós, a többiek mind indulatból (dühből, gyávaságból) cselekszenek, így rendkívül könnyen manipulálhatók.
Könnyed, szellemes, szórakoztató ez a film, trükkös forgatókönyvvel, életszerű párbeszédekkel, kiváló alakításokkal. A Team Building további erőssége, hogy formailag is rafinált, hiszen egy többszörös "film a filmben" játék zajlik benne. Akad benne például sötét, maszatos, ugrálós, a kézikamerás thrillereket parodizáló rész - mely az egyik csoportos feladatot dokumentálja -, esetlen, amatőr videók - melyeket a szereplőknek kell elkészíteniük magukról a tréning egyik feladataként - és "paparazzo-film" - amit a videós, Péter vág össze az elcsípett pillanatokból. Almási Réka Team Buildingjét laza profizmus, könnyedség, humor és népmesei igazságszolgáltatás jellemzi: szeretni fogják a nézők.
