A titkosszolgálatok, illetve az ún. "politikai rendőrség" titokzatos világával kapcsolatban számos legenda és féligazság olvasható a különböző népszerűsítő könyvekben, illetve napjainkban már számos internetes portálon is. Van azonban egy olyan része ennek a világnak, amelyről egyrészt kevés szó esik, másrészt amelyeket ezen szervezetek utódai a mai napig igyekszenek titokban tartani, vagy legalábbis ködösíteni. Ez pedig nem más, mint az anyagi háttér, illetve az állami apanázs felhasználásának pontos struktúrája és aránya.
Az alábbi források erre világítanak rá két minisztérium levélváltásán keresztül az első világháborút követő pénzínséges világban.
Önmagában is izgalmas tétel, hogy mennyi pénz jut az információk megvásárlására, illetve ezzel összefüggésben a beépített vagy a "céggel" kapcsolatban lévő emberek ? vagyis divatos, de rossz szóval élve az "ügynökök" ? munkájának megfizetésére. Sajnálatos tényként kell rögzítenünk, hogy a két világháború közti időszakban a politikai és az államrendészeti ügyekben eljáró rendőrségi osztályok megmaradt szerény mennyiségű iratanyagában sem található az előbbi problematikát bemutató irat. Nem így a Magyar királyi Pénzügyminisztérium általános iratokat őrző anyagában (K-269)! Hisz finanszírozási kérdésekben nem lehetett megkerülni a szakminisztériumot, ahol aztán szerencsénkre néhány morzsa megmaradt mindenféle háborús pusztulás ellenére is.
Az alábbiakban szó szerint közöljük Rakovszky Iván belügyminiszter Kállay Tibor pénzügyminiszternek írt két levelét: keletkezési idejük 1922 júliusa és szeptembere. Az első levél lényegi eleme, hogy a már 1867 óta a "bizalmas természetű közbiztonsági kiadások" fedezetére szánt összeget a belügyi tárca ne csak egyszerűen, "szokás szerint" megkapja, hanem hogy azt növeljék a duplájára. Érdemes megjegyezni, hogy az összeg megduplázása nem volt légből kapott ötlet, hisz az 1920-as kerethez képes az 1921-es is majd 66?67%-kal nőtt. Ennek hátterében egyértelműen a még használatban lévő korona érezhető értékromlása, 1922 nyarától pedig jelentős inflációja állt. Az infláció pontos mértékét azonban nehéz meghatározni, ugyanis pontosan ebben az időszakban készültek el az első inflációs számítások Magyarországon. Nyilvánvaló, hogy a különböző számítási módszerekkel készített adatsorok más-más inflációs rátát mutattak, az azonban megállapítható, hogy ezek már mind két számjegyűek 1922 derekán.
Érdemes megvizsgálni a levelek keletkezésének időpontjában a magyar belpolitikai helyzetet is. Az ország túl volt a "forradalmak korán", az 1919?1920-as zavaros időkön. Immár Horthy Miklós volt a kormányzó, az ország pedig a bethleni konszolidáció mindennapjait élte. A kialakult hatalomgyakorlói kör ekkor már igyekezett minél jobban bebiztosítani saját pozícióit. Bethlen 1922 februárjában megszervezte saját kormánypártját (Keresztény- Keresztyény Kisgazda- Földmíves és Polgári Párt, közismert neve: Egységes Párt). Két hét sem telt el az Egységes Párt létrejöttétől, amikor március 2-án megjelent a 2200/1922 sz. kormányrendelet. Ez alapvetően megváltoztatta a választási rendszert, amelynek lényegi eleme volt a választójog szűkítése és az ország nagyobbik részén a nyílt szavazás visszaállítása. Ennek a rendszernek is köszönhetően az 1922-es választásokon az Egységes Párt a szavazatok 58%-át szerezte meg, s biztosította a stabil nemzetgyűlési hátteret Bethlennek és kormányának.
A stabil háttér és a már valóban békéssé vált körülmények eredőjeként 1922. június 26-án megszűnt a végrehajtó hatalom számára a háború esetére szóló hatalom gyakorlása.
A stabil belpolitikai helyzet mellett az ország külpolitikai helyzete messze nem volt ennyire biztató. A trianoni béke után a Magyar Királysággal, mint vesztes hatalommal, nem sokan akarták kapcsolataikat elmélyíteni. Mi több, a szomszédos államok saját szövetségi rendszert hoztak létre a magyar revízió ellen, ami kisantant néven került be a magyar közbeszédbe. Egy ország volt, amely nem zárkózott el mereven a Magyarországgal való kapcsolatok elől, a Szovjetunió.
A bolsevik állammal szemben azonban a magyar félnek komoly ideológiai fenntartásai voltak, s a tárgyalások legfontosabb elemének a háború során orosz hadifogságba esett magyar foglyok hazahozatalát tartotta. E tárgyalások keretében azonban nemcsak a magyar hadifoglyok térhettek haza, hanem cserébe a magyarországi kommunisták ? köztük több egykori elítélt népbiztos ? is a Szovjetunióba távozhatott. Tehát kvázi akár úgy is tűnhetett, hogy a gyűlölt kommunista mozgalom elveszíti vezetőinek, tagjainak, szimpatizánsainak nagy részét.
Ilyen körülmények között kérte tehát Rakovszky, hogy emeljék fel a már említett "bizalmas természetű közbiztonsági kiadások" fedezetére szánt keretösszeget. Sajnos a hivatalos pénzügyminisztériumi válasz nem maradt fenn, csupán az aktára írt levéltervezet. Ebben azonban a kérdések és a kifogások domináltak:
"... méltóztassék velem közölni azokat a különös indokokat, amelyek az ország mai súlyos pénzügyi helyzete dacára is indokolttá tennék azt, hogy a közbiztonsági alap kétszeresére, azaz 1 millió K-ra felemeltessék.Ez alkalomból tisztelettel közlöm Nagyméltóságoddal azt is, hogy mivel úgy a számviteli törvény helyes keresztülvitele, mint a kormány érdeke szempontjából is kívánatosnak tartom, hogy a bizalmas természetű kiadásokról vezetett számadások az ellenőrzések alól ne mentesüljenek, elvileg az egyes tárcáknak rendelkezésére álló alapok mielőbbi megszüntetését szükségesnek tartom."
A második Rakovszky levélből kiderül, hogy végül sikerült elérni a keret megemelését, csak nem 1 000 000 koronára, hanem 8 000 000-ra (!). Az ily mértékű növelést pusztán az inflációval nem lehet magyarázni, mélyebb okokat kell sejtenünk, különösen a zajló szovjet?magyar tárgyalások és az Oroszországból visszatérő hadifoglyok tömegének a fényében. Látható tehát, hogy a pénzeszközökért folyó csatát megnyerte a belügyi vezetés. A levélből ugyanis kiderül, hogy már nem "csak" a következő évi megemelt keret biztosított a belügy számára, hanem a negyedéves különbséget visszamenőleg, mint korábban fel nem használt pénzt kérte a már említett alap számlájára átutalni.
A Pénzügyminisztérium válaszlevele ebben az esetben sem maradt fenn, csupán annak tervezete. Ennek a hangneme azonban teljesen más, mint a bő egy hónappal korábbi esetében. A sokkal készségesebb és barátságosabb levéltervezetben ezt olvashatjuk: "van szerencsém Nagyméltóságodat értesíteni, hogy a "Közbiztonsági és közrendészeti szolgálat" cím "Közbiztonsági alap" rovatán az 1922/23 évi I. negyedi hiteligénylésben már engedélyezett 125 000 K-án felül pótlólag 1875 000 K-t bocsátott Nagyméltóságod rendelkezésére."
A pénz felhasználása vélelmezhetően a továbbiakban sem a számvitelre vonatkozó korabeli jogszabályok maradéktalan betartásával történt. Ezen azonban nem lehet csodálkozni, az információk megvásárlása és a "b" egyének honorálása nehezen lett volna nyugta ellenében elképzelhető. Az már nyilván csak a sors fura játéka, hogy az alapot a mindennapi életben kezelő Postatakarékpénztár egyik alkalmazottja, Opris Oszkár lett a két világháború között a rendőrség egyik legfoglalkoztatottabb "b" egyéne...
