„Magyarország víznagyhatalom. Tavaink, folyóink olyan gazdaggá tesznek minket, amelyet természetesként élünk meg. De kötelességünk tudatosítani, hogy ne csak akkor értsük meg a víz értékét, amikor a klímaváltozás hatására már késő lesz” – mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

A kiállítás a legfrissebb kutatási eredmények alapján, közérthetően mutatja be a víz és a vízgazdálkodás világát.

Az Országos Vízügyi Hivatal 1973-ban alapította a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeumot, közkeletű néven a Duna Múzeumot. Még világviszonylatban is kevés olyan hasonló gyűjtemény található, amely ilyen mélységben foglalkozna a vízügy, a vízgazdálkodás történetével, és hasonló tárgyi és dokumentációs gyűjteménye legyen.

Szalkai Tímea, az intézmény igazgatója elmondta, hogy az új kiállítás minden korcsoportnak párhuzamosan nyújt élményt és ismeretet. A tárlaton nincs ajánlott útvonal, mindenki szabadon járhatja körül a témákat képekkel, animációkkal és interaktív tartalmakkal annyi információt összegyűjtve, amennyi érdekli.

A kiállítás bemutatja a vízgazdálkodás múltját és jelenét, a vízzel kapcsolatos innovációkat, szemlélteti a víz erejének felhasználását, téma a folyók szabályozása, a hajózással kapcsolatos érdekességek, a klímaváltozás, a fürdés története. Külön rész foglalkozik a Balatonnal, az ásványvizekkel és a szódavízzel.

Felújították a régi tárlaton is kedvelt „vízgépet” , amely most fényekkel, narrációval kiegészítve mutatja be a víz erejének sokféle hasznosítását. Láthatók a vízhez kapcsolódó mesterségek is, mint a bolgárkertészek, a dunavíz-árusok, a faúsztatók, a vízimolnárok, halászok vagy az aranymosók, mivel a Duna kisalföldi szakasza Európa egyik gazdag aranymosó helye volt.

A kiállítás figyelemfelkeltő része lesz a víz halmazállapotainak bemutatása, ahol szemléletesen, játékos formában jelenítik meg a három forma jellemzőit.

A kiállítás egyik különlegessége a hajózással foglalkozó rész, ahol dunai hajók makettjeit, történeti tárgyait vonultatják fel.

A Duna Múzeum a magyar vízügy történetével, a hazai vízgazdálkodással kapcsolatos muzeális értékű tárgyakat, dokumentumokat gyűjti. Évente átlagosan 20 ezer látogató számára kínálja a vízzel való találkozás, a vízről való játékos ismeretszerzés lehetőségét.

Az Esztergom belvárosában, az egykori főkáptalan épületében található, országos gyűjtőkörű szakmúzeum fenntartója az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Képek forrása: timszal1.wixsite.com