Új helyszínek a Magyar Dal Napján

Idén új budapesti helyszínek is bekerültek a Magyar Dal Napja repertoárjába. Újdonságnak számít például a Művészetek Palotájában a Nemzeti Énekkar programja. Ők mivel készülnek?

Idén 9 vidéki település csatlakozott hozzánk, és van egy határon túli, tiszteletbeli helyszínünk is: Kassa. A 13 budapesti helyszín többsége a Magyar Dal Napja állandó partnere, de nagy örömünkre két új szín is megjelent a zenei palettán. Kórusok eddig még nem léptek színpadra a Magyar Dal Napján, de most lesz egy Kóruspódiumunk a Művészetek Palotájában, ahol a Nemzeti Énekkar szervezésében tíz fantasztikus kórus áll majd színpadra.

Egy különleges produkció keretében együttműködik a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Zeneakadémia. Miről van szó pontosan?

A Színház- és Filmművészeti Egyetem nagyszerű tanára, az idén Artisjus-díjas Bagó Gizella hihetetlen energiával vesz részt kortárs zenei művek létrehozásában és terjesztésében. Néhány évvel ezelőtt a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem létrehozott közösen egy olyan programot, amely kortárs magyar költők verseit dolgozza fel. A Zenekadémisták zenét írnak a műhöz, a Színművészetisek pedig előadják a produkciót - sokszor a zeneszerző hangszeres kíséretével. Ez a program eddig zártkörű zenés vizsga volt a Színművészetin, de eljött az ideje, hogy a fiatalok kilépjenek a nyilvánosság elé. Frissen született, vadonatúj magyar dalok csendülnek majd fel az Ódry Színpadon. A kuriózumnak számító koncertet Bagó Gizella tanárnő vezeti.

Ezen kívül még milyen újdonságokkal találkozhatunk?

A Vígszínház minden évben új produkcióval készül a Magyar Dal Napjára. Az idén az első világháború idejéből származó dalok csendülnek fel egy különleges estén. A Ha majd egyszer mindenki visszajön című műsorban a Vígszínház jeles művészei lépnek színpadra. Az előadást Eszenyi Enikő rendezte.

Szintén új helyszín a MOM Kulturális Központ, ahol jazz dalokat hallhat a közönség, természetesen magyar nyelven. A program a Magyar Jazz Szövetség védnökségével, Zsoldos Béla szervezésében jött létre. Fellép a United Jazz, a Magyar Vista Social Club, a Mózes Tamara Quartet, Berki Tamás és Sárik Péter, továbbá Veres Mónika, Váczi Eszter, illetve Kocsis Tibor a Stúdió 11 Ensemble kíséretében. Zsoldos Béla, a Magyar Jazz Szövetség alelnöke a kezdetektől erősíti a Magyar Dal Napja szerevezői csapatát. Minden évben igyekszik olyan színes programot szervezni, amelyben a magyar jazz kiválóságai mellett más műfajból érkező előadók is fellépnek, így a Magyar Dal Napja JazzDal Színpada mindig egyszeri és megismételhetetlen produkciók helyszíne.

Így a műfajt is népszerűsítik?

Természetesen, ez is nagyon fontos. A Magyar Dal Napja programjain mindig élő zene szól, nálunk nincs playback, és nagyon jó látni, hogy azok az előadók, akiket esetleg csak lemezről, vagy rádióból ismerünk, karnyújtásnyira énekelnek, játszanak tőlünk. Ez mindig szívdobogtató élmény. Ha valaki az anyanyelvünkön énekel, azt tisztán értjük, annak minden rezdülése eljut hozzánk, ezért az is fontos, hogy ne csak az előadókat, hanem a dalok szerzőit is megismerhesse a közönség. Kiváló zeneszerzőink és szövegíróink vannak, legyünk büszkék rájuk!

Hogyan élték meg a látogatók a dallamos villamost?

A Dallamos tényleg csodaszerelvény. Imádják az emberek. Nemcsak a közönség, az előadók, de még a villamosvezetők is. Az idén 15 zenekar szórakoztatta az utazóközönséget a 47-es villamos vonalán. A járaton közel kétezren utaztak, több zenekart komoly rajongótábor kísért, és hihetetlen jó volt a hangulat. Volt néhány születésnaposunk is, akiket természetesen köszöntöttek a fellépő zenekarok. A Dallamos az egyik legnagyobb jóság, ami mostanában történt velünk. Reméljük, fut majd jövőre is.