A hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező tánczenét játszó Kéknyúl 2020 karácsonyára öt év után új lemezt jelentetett meg.

A felvételt 2019 áprilisában egy élő koncert során rögzítették a budapesti Muzikumban, erre utal az album címe is, ami a Live Live Live nevet kapta. Négy vadonatúj dal (Wild Cat, That Dance Wake Me, Lying Low) mellett két olyan szerzemény is helyet kapott rajta (Kéknyúl – Gospell, The Qualitons – Rolling The Bones), amik ebben formában eddig nem jelentek meg.

„A többi dal korábban már megjelent CD-n, de a zenekar valódi arca a koncerteken mutatkozik meg, ezért úgy gondoltuk, érdemes lenne ezt megörökíteni, és felvétel formájában is elérhetővé tenni. Így ha valakinek hiányzik egy jó Kéknyúl koncertélmény, annak most lehetősége nyílik ezt a számára legkönnyebben elérhető formában élvezni” – mondta Premecz Mátyás zenekarvezető.

A lemez eredetileg CD formátumban jelent meg, amelyet a koncertek alkalmával tudtak beszerezni a rajongók, ám a koronavírus-járvány és az élő rendezvények szüneteltetése miatt a zenekar úgy döntött, nagyobb közönség számára is elérhetővé teszi az anyagot, így az a Kéknyúl digitális felületein, tehát Spotify-on, Deezeren és az Apple Musicon is megtalálható.

A felvételt a zenekar hangtechnikusa, Németh Márton rögzítette, producere Ligeti György volt, a masterért pedig Gresicki Tamás felelt.

Fotó forrása: a Kéknyúl Facebook oldala