Új mesterhegedűket kap a BFZ

Egyéb

 

(MTI) - Körner Tamás, a BFZ igazgatója elmondta, hogy jelenleg öt Greiner-hangszerrel rendelkezik a zenekar, ezek közül az első egy brácsa volt. A hat újabb hegedűvel már 11 kiváló minőségű hangszer határozza majd meg az együttes vonós hangzását - tette hozzá Fischer Iván zeneigazgató.
    Általában négy évet kell várni egy Greiner-mesterhangszerre, a BFZ azonban előre került a várólistán. Korábban úgy tartották, hogy optimális hangja csak egy Stradivariusnak lehet. Szakemberek szerint azonban ez a kijelentés Peter Greiner óta nem érvényes. Greiner-hegedűt használ számos világhírű hegedűművész, köztük Christian Tetzlaff és Anne-Sophie Mutter is.
    Peter Greiner 14 évesen készítette első hegedűjét. Inaséveiben a hangszerkészítő mesterséggel párhuzamosan a kölni egyetemen zenetudományt, művészettörténetet és fonetikát tanult. Ott ismerte meg Heinrich Dünnwald fizikust, akivel komoly vizsgálatokat végeztek a Stradivari-hegedűk hangjának titkát kutatva.
    A bonni mester ugyanazokat az anyagokat használja, mint a régi hegedűépítők, juharfát a hátlaphoz, fenyőt a fedőlaphoz és ébenfát a fogólaphoz. Saját lakkját természetes anyagokból, egy kémikussal együttműködve keverte ki.