84159a99-6d4c-4d3f-91bc-b1797b040872.jpg

Új pályázatot írtak ki a székesfehérvári színház igazgatói posztjára

Egyik jelölt sem szerezte meg a szükséges minősített többséget, így a pályázatot eredménytelennek nyilvánították.

Új pályázat kiírására kérte fel a Humán Közszolgálati Szakbizottságot Székesfehérvár Közgyűlése. A képviselő-testület pénteki ülésén megköszönte a pályázók munkáját, de az elmúlt napok meghallgatásait is figyelembe véve nem hirdetett nyertest – olvasható a szekesfehervar.hu-n.

Az elmúlt héten zajlottak a személyes meghallgatások, melyek a teátrum igazgatói feladatainak ellátására hirdetett pályázat jelöltjeit tették próbára. Mint arról mi is írtunk, a hét jelöltből végül csak hat mutatkozott be személyesen, mert Olt Tamás időközben visszavonta pályázatát. A város közgyűlésének pénteki, zárt ülésén azonban egyik jelentkező sem szerezte meg a szükséges minősített többséget, ezért a pályázatot eredménytelennek nyilvánították. A képviselő-testület egyhangú szavazással döntött egy új pályázat kiírásáról, amire várhatóan jövő héten sor is kerül.

A színház működését nem befolyásolja az eredménytelenül zárult pályázat, hiszen a jelenlegi igazgató, Szikora János megbízatása július 31-ig tart, addig várhatóan megtalálják utódját.

Ez is érdekelheti

Színházigazgató-választás Székesfehérváron

Az előírásoknak megfelelően zajlik a Vörösmarty Színház igazgatói feladatainak ellátására kiírt pályázat. Mivel a pályázók közül többen is zárt ülés keretében történő tárgyalást kértek – csak nevük nyilvánosságra hozatalához járultak hozzá –, így az önkormányzat szakmai anyagokat nem hozhat nyilvánosságra, de a pályázat elbírásának folyamatáról tájékoztatást adhat.

Visszalépés után hatan maradtak versenyben a székesfehérvári színház vezetéséért

Pénteken a Vörösmarty Színház kollektívája, hétfőn pedig a pályázatot véleményező szakmai bizottság is meghallgatta az igazgatói feladatok ellátására kiírt pályázaton induló jelölteket.