Újjáépítenék a földig rombolt kúriát

"Mivel végigfotóztam a bontást, teljes dokumentációnk van arról, milyen volt a kúria szerkezete, így rekonstruálható volna az épület" - számolt be elsőként a műemlékem.hu-nak tervéről Molnár László. A vas megyei település polgármestere hozzátette: jelenleg éppen a törmeléket takarítják el a helyszínről, a kőanyagot azonban, például a kapuzatokat gondosan félreteszik, hogy később felhasználhatóak legyenek.

Mint arról korábban beszámoltunk, az értékes, azonban országos és helyi védelmet nem élvező kúriát azért bontották le, mert életveszélyessé vált. A statikus szakvéleménye szerint ugyan még menthető lett volna az épület, azonban a nagy költségek miatt a polgármester a bontás mellett döntött, mivel nem volt tisztában a kúria építészettörténeti, műemléki értékével. "Miután a műemlékem.hu beszámolt a bontásról, megkeresett a sajtó és azzal is megvádoltak, hogy egy áruházláncnak akarjuk eladni a telket, azért bontottuk le a kúriát" - panaszolta a polgármester. "Szeretném leszögezni, hogy a terület önkormányzati kézben marad, szó sincs semmilyen bevásárlóközpont építéséről".

Molnár László elmondta: mivel a korábbi tervek szerint is a lebontott kúriához hasonló méretű, tömegű épületet képzeltek el az üressé vált telekre, ezért akár a kúria újraépítésére is sor kerülhet. Jelenleg vállalkozókkal, tervezőirodákkal tárgyalnak, igyekeznek funkciót találni a leendő épületnek, és pályázati forrást keresnek a megvalósításhoz.

"Akármi épül Simaságon, az már nem az eredeti kúria lesz" - figyelmeztetett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyugat-dunántúli Irodájának vezetője, Figler András. Hozzátette: csak a pontos tervek ismeretében lehet megítélni majd, hogy mennyire életképes a polgármester ötlete.