Újjáépülhet a francia királyok egykori otthona
A francia kormány egyik legújabb döntésében arról határozott, hogy a Louvre és a Place de la Concorde közötti területen 300 millió eurós költséggel felépítik az 1871-ben leégett palota pontos mását. A Tuilériák újjáépítésére létrehozott Nemzeti Bizottság elnöke, Alain Boumier a sajtónak elmondta, hogy azon a közkeletű véleményen szeretnének változtatni, hogy a Louvre említésére mindenkinek a múzeum jut eszébe, míg a Tuilériák esetében pedig mindössze a ma is meglévő kert, pedig az itteni palota messze túlszárnyalta a ma is állót.
Bár a francia média szerint a terv kivitelezhetetlen és sosem valósul meg, az azonban bizonyos, hogy ha azt mégis sikerül véghezvinni, akkor ez lesz az elmúlt száz év egyik legnagyobb műemlékvédelmi és építészeti beruházása Párizsban.