Újjászületés sétát tartanak ismét Szegeden
(MTI) - A szervezők elmondták, hogy hétfőn 10 órától késő délutánig minden órában indulnak a 90 perces séták az Árvízi emlékműtől. Az árvíz eseményeinek immár hagyományos felidézése mellett az idegenvezetők az idei sétán a Fogadalmi templom tervezésének és építésének történetét is ismertetik.
A programhoz ezúttal a Somogyi Könyvtár is csatlakozik, a túra végén a résztvevők megismerhetik a gyűjteményben őrzött korabeli dokumentumokat, képeket, tervrajzokat is. Mint Palánkainé Sebők Zsuzsanna, az intézmény igazgatója elmondta, a könyvtár az árvizet követő szenvedésből született, hiszen az újjáépítéskor nyújtott segítő kezek közt ott volt Somogyi Károlyé is, aki könyvgyűjteményét adományozta a városnak. Így abból a korból nagyon sok emlék maradt meg, melyekből most egy érdekes válogatást mutatnak be.
Szeged 1879. március 12-én került víz alá. A téli havazás és a tavaszi áradások hatására a szokottnál is magasabbra emelkedett a Tisza vízszintje. A vízvédelmi bizottság irányításával a folyón pontonhidakat verettek le, kötelezték a vasutat, hogy kétszáz kocsit tartalékoljanak kiürítési célra és a gátakat is magasabbra építették. Mindez hiábavalónak bizonyult: március 11-én éjjel vihar söpört végig a környéken, és a víz Szegedtől húsz kilométerrel északra átszakította a petresi gátat.
A Szegedet valósággal hátba támadó ár 12-én hajnali fél kettőkor elöntötte a várost: a víztömeg legelőször a Rókust, majd a Felsővárost, a belváros mélyebben fekvő részeit, végül az Alsóvárost árasztotta el. A katasztrófában 165 ember vesztette életét, az 5723 (más adatok szerint 5595) épület közül mindössze 414 maradt fenn, a hetvenezer szegedi közül hatvanezer vált hajléktalanná.