Újra bárokba költöznek a koncerttermekből a klasszikusok a zene éjszakáján

Egyéb

Nyolc budapesti helyszínen, bárokban és kávézókban huszonhat ingyenes minikoncertet adnak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi és Fischer Annie-ösztöndíjas ifjú tehetségek november 17-én, a zene éjszakáján.

A zene éjszakáját, amelyen a lehető legkötetlenebb formában élvezhetik az ingyenes minikoncerteket a fővárosiak, már hatodik alkalommal rendezi meg a BFZ és a Budapest Brand. Idén is a Duna mindkét oldalán váltják egymást kora estétől késő éjjelig a fesztelen hangulatú, rövid műsorok a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi, valamint Fischer Annie-ösztöndíjas ifjú tehetségek előadásában.

A programok rendkívül széles skálán mozognak: egyaránt lesznek régebbi klasszikusok Mozarttól Csajkovszkijig, de újabbak is Gershwintől John Lennonig.

Sőt az egyik minikoncerten kelta népzenét is játszanak majd a BFZ művészei. A programsorozat a csütörtök esti megnyitó után egy, a kultúra és a fiatal közönség kapcsolódási lehetőségeiről szóló beszélgetéssel veszi kezdetét. Az ISON-ban tartott és Gáspár Máté (Budapest Brand) által moderált fórumon részt vesz Kiss-Kozma Georgina (Mathias Corvinus Collegium), Rozgonyi-Kulcsár Viktória (Jurányi Inkubátorház), Szálka Zsuzsanna (Magyar Zene Háza) és Varga Nikoletta (Nemzeti Táncszínház).

A zene éjszakája a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. közös rendezvénye, amely Budapest önkormányzata támogatásával valósul meg. Helyszínek: ISON kulturális központ, Béla Bár, Hadik Kávéház, Szatyor Bár, Három Holló Kávéház, Moha Café, Kelet Kávézó és Galéria, Lumen Kávézó.

Nyitókép forrása: Budapesti Fesztiválzenekar