Újra dübörög a FISZ tábor!
"A programstruktúra hasonló a tavalyihoz, idén is műhelymunkákban és délutáni/esti beszélgetésekben gondolkodtunk?- mondta el Antal Nikolett, a FISZ egyik szervezője a Kultúra.hu-nak. ?Ami azonban újdonság a tavalyi évhez képest, hogy reggeli proszemináriummal egészültünk ki, illetve a líra, próza, kritika műhely mellett most a műfordítót is elindítottuk. Mindezek mellett a tábor nemzetköziségét lengyel kortárs költők és írók segítik, így a programstruktúra változása szerencsére a bővülés irányába mutat.?
A kritika műhely vezetője Szilágyi Zsófia, a prózáé Hermann Zoltán, a líráé Sirokai Mátyás, Bajtai András és Csehy Zoltán, míg az idén először jelentkező műfordító műhelyé Izsó Zita és Lesi Zoltán lesz. Kora délelőtt ? szintén újításként ? proszemináriumok zajlanak majd, Kollár Árpád és Mészáros Márton az irodalmi élet mindennapjairól, működéséről beszélget az érdeklődőkkel. A műhelymunkák és az esti nagybeszélgetések mellett a szervezők fiatal lengyel szerzőket mutatnak be (Konrad Góra, Natalia Malek, Joanna Mueller-Liczner), a Kritikustusán a FISZ elsőkönyveseinek két kötete kerül terítékre, a Holokauszt Emlékév kapcsán a holokauszt vizuális reprezentációjáról lesz szó, valamint könyvbemutatók, felolvasószínház is színesítik majd a programot.
?A célközönséget illetően ezúttal is - tágabban - a 16-30 éves korosztályra, de főképp a fiatal írókra, költőkre és irodalmárokra koncentrálunk, nekik biztosítunk lehetőséget, legyen szó tanulásról, kapcsolatépítésről vagy esetleges megjelenésekről. Ettől függetlenül a tábor kiváló lehetőséget biztosít arra is, hogy az irodalom iránt érdeklődők nyugodt és szép környezetben töltsenek el közel egy hetet, a szellemi feltöltődés adott? ? mondta el a Kultúra.hu-nak Antal Nikolett. ?Természetesen a korosztály nagyban megoszlik, vannak olyan fiatal egyetemisták, akik pályájuk elején, inkább a tapasztalatszerzés és tanulás miatt jönnek a táborba, fontos, hogy segítsük az ő fejlődésüket. Bőven vannak olyan, professzionálisan működő alkotók és irodalmárok is, akiket a műhelymunka mellett az esetleges megjelenési lehetőségek érdekelnek, vagy már eleve több szállal kötődnek a FISZ-hez.?
Jelentkezési lap és további információ letölthető a fiatalirok.blog.hu oldalról vagy a FISZ Facebook-oldaláról.