Újra Gödöllő a házigazdája a külhoni magyar fiatalok legnagyobb találkozójának

Egyéb


repaszsuzsanna.jpg
Répás Zsuzsanna

(MTI) A vendégek több tánccsoportja és színjátszó köre az egy hét alatt fellép Gödöllőn, Egerben és Budapesten. A fővárosban a Mesterségek Ünnepén, valamint az augusztus 20-i nemzeti ünnep rendezvényein is láthatja a nagyközönség a fiatalokat. 

 
A programsorozat célja az is, hogy közvetlen kapcsolatot alakíthassanak ki a fiatalok a magyarországi emberekkel, miközben egymással is barátságokat tudnak kötni ? hangsúlyozta Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a minisztérium által támogatott programsorozatról. "A közönség számára is nagy élmény lesz, színvonalas produkciót szoktak elhozni Magyarországra a fiatalok, akik egész évben készülnek az itteni fellépésre" ? hangsúlyozta Répás Zsuzsanna, hozzátéve, hogy a vendégek megismerkedhetnek a magyarországi hétköznapi élettel, anyanyelvi környezetben bővíthetik magyar kulturális és történelmi ismereteiket, életre szóló élményt szerezve. 
 
Dóka Tibor, a találkozót szervező Hungarofest ügyvezető igazgatója megemlítette, hogy a második napon Örkény István életével, munkásságával ismerkedhetnek meg a külhoni fiatalok a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ezen kívül ellátogatnak a Parlamentbe és magyar olimpiai bajnokokkal is találkoznak majd. Hangsúlyozta, például a közösségi portálok segítségével arra törekednek, hogy folyamatos kapcsolatban maradjanak egymással a Magyarországra érkező külhoni fiatalok.     
 
A Vendégségben Magyarországon résztvevőit házigazdaként fogadó Gödöllő képviseletében Pelyhe József (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) önkormányzati képviselő azt hangsúlyozta, más rendezvények, például a néhány napja a városban megtartott Kárpát-medencei polgármesterek találkozója is bizonyítja, hogy a közösségekben gondolkodó Gödöllő számára kiemelten fontos a külhoniakkal való kapcsolattartás.     
 
A külhoni találkozó résztvevői augusztus 18-án adnak gálaműsort Gödöllőn, a Szabadság téren.