Újra Homokháti Sokadalom várja a vendégeket Mórahalmon

Egyéb

(MTI) A kilencedik alkalommal megszervezett rendezvénysorozat a helyi városi napokból nőtte ki magát a turisztikai kínálat fejlődésével sok ezer embert vonzó rendezvénnyé ? mondta Duka Félix fesztiváligazgató.
    

A Szegedtől karnyújtásnyira található településen a sokadalom idején délutánonként táncbemutatók, fúvószenekari és népzenei koncertek várják a látogatókat, esténként pedig a könnyűzene népszerű előadói lépnek színpadra.
    
A szervezők szinte minden napra kínálnak valamilyen gasztronómiai különlegességet is, a nyitónapon például kétezer adag gulyásleves fő majd az óriásbográcsban, sütnek saslikot, rendeznek borkóstolót a Homokhátság gyöngyszemeiből, a vállalkozó szelleműek pedig megízlelhetik Nógrádi Zoltán polgármester messzeföldön híres, titkos recept alapján készülő ágyaspálinkáját is.
    
A Homokháti Sokadalom keretében harmadik alkalommal rendezik meg a Dél-alföldi Rétesfesztivált. A rétesutcán tíz réteskészítő kínálja portékáját. A vendégek több mint hatvanféle rétest kóstolhatnak, köztük igazi különlegességeket is: lesz csibemájas-rizottós és tejfölös-csirkepaprikás rétes, az édes változatból pedig idén is elkészítik az előző évek nagy kedvenceit, a vörösboros-szilvást, illetve a túrós-áfonyást.
   
Antalik András réteskészítő mester elárulta, hogy az idei rendezvényre is készültek új recepttel, a fesztivál meglepetése az almás-rebarbarás rétes lesz.
    
A rétesfesztivál csúcspontja a zárónapon a leghosszabb, kézzel, egyben húzott tésztájú rétes elkészítése lesz. Ekkor alig tízkilónyi lisztből több mint harminc négyzetméteres rétestésztát húznak, melyet a megtöltés után egyben sütnek ki.
    
Az elkészült réteseket eladják, a befolyt összegből pedig a beteg újszülöttek gyógykezelését segítő Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítványt támogatják.