A My Morning Jacket bár igazán sosem lett sikeres, már régóta őrzi magának azt a kicsit kívülálló, de valahol mégis kúl státuszt, amit legújabb, Circuital című lemezével is tovább épít. A friss album címe alapján is egyértelmű, hogy a zenekar visszatér egy, már nagyjából felfedezett hangzásvilághoz, amely leginkább talán 1998-as megalakulásuk idején volt jellemző. A My Morning Jacket legújabb lemezén olyan hatások keverednek, amelyekre első körben kevesen mondanák, hogy megférnek egymás mellett, de valahogy a Circuital keretein belül mégis tökéletes harmóniában élnek egymással. Mint azt már korábban is hallhattuk, most sem maradhat el a country-s, folkos hatás, ami egyrészt Neil Young életművének, részben pedig otthonuknak, Kentuckynak köszönhető. Ez a világ néha sokkal egyértelműbben is előjön az olyan szerzemények esetében, mint a Wonderful, vagy az Outta My System, sőt a kicsit keringős lüktetésű, utolsó számnál, a Movin' Away-nél is. Szerencsére ezeknél a számoknál nem érződik, hogy a banda rá akarna játszani a déli szerepre és southern rockos közhelyeket puffogtatna. Érződik, hogy ezekkel az elemekkel eszközként bánnak és mindezt a lehető legnagyobb könnyedséggel és természetességgel teszik. Már akkor egészen izgalmas lenne a My Morning Jacket, ha csak ilyen számokat csinálnának, de szerencsére ennél többről van szó. Ugyanilyen intenztiással megjelenik ugyanis a soulos lüktetés, a pszichedelia, sőt a jó értelemben vett pop is. Mindezt anélkül sikerül elérniük, hogy bármiféle erőltetettséget, trendkövetést érezhetnénk a produkción.
A lemez egyértelműen legnagyobb slágere a lassú, de mégis bólogatásra ingerlő The Day Is Coming. A bólogatás konstans ingerét egyébként nagyrészt a korábban már említett, soulos lüktetésnek köszönhetjük, valamint Jim James énekstílusának és zseniális dallamainak. Minden, az albumra felkerült dal valamiért egyedülálló, de néhány különösen kitűnik. Ilyen a Holdin' On To Black Metal című szám is, ami minden szempontból érdekes torzszülött. Mind mondanivalójában, mind zenéjében olyan, mitha egy spirituálét és egy 60-as évek végi, pszichedelikus garázsrock-számot kevertek volna össze, mai felfogásban. Furcsa, de ez a sokrétű zenei világ teljesen összetartozónak hat, ha a lemezt hallgatjuk: lehet, erre rásegítenek a cinikus humorú szövegek is. Az album szövetét még inkább egyben tartja a lenyűgöző hangzás. A zenekar erősségeit tökéletesen kiaknázza és kiemeli: kivételes hangképpel találkozhatunk a Circuital hallgatásakor. Az ének, a vonósok és a steel guitar zengetettsége, a dob és a basszus ereje klasszikus előképeket idéz, ezt mostanában nagyon kevés együttesnek sikerült elérnie.
