Újra jön A Játékkészítő!
Új köntösben, új dalokkal, még több fordulattal, egyedi látványvilággal várja a kicsiket és a nagyokat A Játékkészítő című zenés akciómese újraálmodott változata, mely december 26-án, 27-én, 28-án és 29-én lesz látható a SYMA Rendezvényközpontban. A régi szereplők mellett újak is felbukkannak, a Játékkészítőt pedig idén Stohl András alakítja.
„Gyerekkori álmom vált valóra, amikor létrehoztuk 2014 decemberében A Játékkészítő című produkciót” – mondta az augusztus 27-én, a Gellért Szállóban tartott sajtótájékoztatón Illés Gabriella producer, aki az általa 2013-ban alapított TulipánTündér Produkció vezetője. A Játékkészítő első változata óriási sikert aratott: összesen 45 ezer ember látta.
A mostani produkcióban, mely az eredeti Játékkészítő újraálmodott („revival”) verziója, hangsúlyosabb lesz a zene, csodálatos, mesebeli látványvilággal igyekeznek színesíteni a produkciót, valamint a Szegedi Szabadtéri Színpaddal kötött együttműködés révén megkapják a nyári játékokon használt forgószínpadot is – mesélt az újdonságokról Illés Gabriella. „A történet, a színpadkép megújul, az alapüzenete azonban ugyanaz marad: a mesék mindenki számára fontosak” – tette hozzá a producer.
Az idén decemberben színpadra kerülő produkcióban régi és új szereplők egyaránt lesznek. Az alap színészgárdából Szabó Győzőt – akinek eredeti végzettsége játékkészítő –, Hajdu Steve-et, Oroszlán Szonját, Nagy Ferót, a Király Lindát és Király Viktort, Radics Gigit és Hient láthatja a közönség A Játékkészítőben, de feltűnnek friss arcok is, mint Vastag Csaba, Vastag Tamás – ők Babszem Jankót alakítják majd –, Kamarás Iván, aki kapitány lesz és Csík Sándor, a Megasztár és A Nagy Duett énektanára.
A szuperprodukciót Böhm György rendezi, aki szerint vadállati munka az, amelybe belefogtak, a dalokért Rakonczai Viktor zeneszerző és Orbán Tamás szövegíró felel, az előadást pedig élőzene fogja kísérni a Magyar Virtuózok közreműködésével. Rakonczai Viktor a sajtótájékoztatón elárulta: öt új dal lesz a darabban, sőt idén a Játékkészítő is saját dalt kap. A koreográfiát Juronics Tamás, Kossuth-díjas koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett vezetője állítja össze, aki a sajtótájékoztatón elmondta: számukra idegen műfaj és zenei világ ez, ám éppen ezért nagyon szép kihívás. A tánckart a Szegedi Kortárs Balett művészei adják, a jelmezeket pedig ismét Müller Kata tervezi.
Az egyedi, mesés látványvilágról ezúttal Radnai Márk fiatal színházi szakember és Bordos László Zsolt, architekturális vetítéssel foglalkozó 3D-művész, a műfaj világhírű szakértője gondoskodik. „Olyan modern technológiát hozunk Magyarországra, melyet eddig itthon még nem láthatott a közönség” – mondta Radnai Márk vizuál rendező. A 3D mapping, amelynek mestere Bordos László Zsolt, teljesen átalakítja a teret és kiemeli a nézőt a valóságból – ez a csoda december utolsó napjaiban a SYMA-ban is meg fog történni.
Fontos újdonság még, amelyet csak a sajtótájékoztató végén árultak el, hogy Alföldi Róbert dél-koreai elfoglaltsága miatt idén nem bújhat a Játékkészítő bőrébe, őt 2015-ben az ismert színművész, Stohl András fogja élővé varázsolni.