- Néhány nappal ezelőtt a Simaságon lebontott kúriával kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy nem ismerjük jelenleg az épített örökségünket. Ez a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökétől egy kicsit vérfagyasztó vélemény, hiszen éppen az önök dolga volna, hogy vigyázzanak ezekre az értékekre.
- Azt hiszem, az egész társadalom dolga és érdeke volna, hogy megőrizze az épített örökséget. Azért mondtam, mert egyre inkább meggyőződésem, talán nemcsak azzal vannak problémák, hogy a tragikus anyagi lehetőségek között hogyan védjük a történeti épületállomány megőrzésre méltónak ítélt részét, hanem azzal is, hogy nem védünk mindent, amit kellene.
- Jelenleg 11 ezer országosan védett műemlék van. Ez kevés?
- Ha a környező országok, például Ausztria védett épületállományával hasonlítjuk össze, bizony nem sok. Azonban nem lehet automatikusan mérlegre tenni a különböző nemzetek műemlékeit, hiszen mások a történelmi adottságok. Sajnos nemcsak abból a szempontból, hogy a történelem viharaiban mi pusztult el, hanem máshogy alakult a védések rendszere és így a száma is.
- Vagyis az elődei nem dolgoztak volna megfelelően? Nem vettek lajstromba megfelelő számú épületet?
- Érdemes felidézni, hogyan is gyűlt össze a ma országos védettséget élvező műemlékállomány. Az első jegyzéket a Műemlékek Országos Bizottságának tagja, Gerecze Péter állította össze bő száz esztendővel ezelőtt és 1905-ben jelent meg Forster Gyula szerkesztésében. Körülbelül nyolcszáz épített emléket tartalmazott, sajnos teljesen véletlenszerű kiválasztásban, hiszen levelezési rendszer volt az alapja. Tehát amelyik településen akadt egy lelkes körorvos, vagy lelkész, az végigjárta a helyi épületeket, aztán a tapasztalatait megírta a szerkesztőknek. Voltak persze korábbi kutatások is, amiket beemeltek ebbe a jegyzékbe: a Csallóközt Ipolyi Arnold, a Kassa környéki gótikus emlékeket pedig Henszlmann Imre dolgozta fel még a XIX. században. De ismétlem, nem volt egységes mérce, mi kerül bele a kötetbe. A trauma aztán Trianonnal jött, hiszen az addigi felmérések jórészt Erdélyre és a Felvidékre koncentrálódtak. A Trianoni döntés után nyolc, ismétlem nyolc darab műemlék maradt a határokon belül.
- Melyek voltak ezek?
- Például a budai vár, a jáki és a lébényi templom. De az egri vár nem szerepelt a listában, elvégre az csak egy rom.
- Ezután nyilván lázas felmérés kezdődött...
- No nem éppen. A Műemlékek Országos Bizottsága majd' másfél évtizedig bénultan szemlélte a helyzetet. Az újabb lökést Gerevich Tibor munkássága adta. 1934-ben hazatért a Római Magyar Intézetből és nekikezdtek. Elsőként nem a műemlékjegyzék bővítésének, hanem az esztergomi vár, illetve a székesfehérvári romkert helyreállításának, de mindenekelőtt bemutatásának. Közelgett ugyanis I. István király halálának kilencszázadik évfordulója, ezért tették, amit a kor szelleme kívánt. De azért sikerült körülbelül ezer védendő épületet lajstromba szedni a második világháború kezdetéig.
- Amely gyaníthatóan jelentősen átírta már csak a pusztítások miatt is az addig összeállított jegyzéket.
- Valóban. 1949-ben szervezték újra a műemlékvédelmet, és az első évek a tűzoltással teltek. Közben azonban már készült, szintén levelezős módszerrel Genthon István három kötetes középtopográfiája Magyarországról, amely az alapja lett az elkövetkező évek védéseinek. 1952-53-ban volt például egy nagy adag védés, maga a háromkötetes jegyzék pedig '59-61 között jelent meg. Hozzáteszem, ez bővebb, mint a ma védett állomány, hiszen a hatvanas-hetvenes években nagyon sok épületet töröltek belőle. Kellett a hely a szocialista városképi elemekre, így sok helyütt bontottak, ám igazságtalan volna egyértelműem elítélni ezt a korszakot. A nagy szocialista városok építése közben ugyanis csurrant-cseppent a műemlékvédelemnek is, úgyhogy egymás után születtek a minőségi helyreállítások. Hiába, akkor az építésügyhöz tartozott a védelem költségvetési szempontból.
- Tehát eddig minden jegyzék levelezős módszerrel, "önbevallás' útján született meg? Vagyis a szakemberek nem mentek ki a terepre, nem járták végig az országot?
- Túlzás volna ezt így állítani. Genthont sokan elítélték, hogy túlságosan a levelezőpartnereire hagyatkozik. A háború után megindult a nagytopográfiák készítése, vagyis egy-egy megye, város, vagy városrész beható vizsgálata. Mind ezi deig csak 11 kötet jelent meg, az utolsó 1987-ben. Más, jelentős tett volt az ötvenes években elindított városképi vizsgálatoknak a sora, amelynek keretében harmincegynéhány települést sikerült egyenként több száz, több ezer oldalas, nagyon precíz, a történeti térképek és források alapján bejárással hitelesített, környezetleírást és komoly fotódokumentációt tartalmazó kötetekben felmérni. A program vezetői többek között Papp Imre, Pogány Frigyes és Dercsényi Dezső voltak, azonban ezzel az alapossággal ez akkora munka, hogy nem lehetett a végére érni. Közbejött 1957, az Országos Műemléki Felügyelőség megalapítása, ahol a hangsúly áttevődött a konkrét épülethelyreállításra. Ez pedig elszívta az energiákat az inventarizáció elől.
- Ön szerint hány országos védelemre méltó épület lehet?
- Harmincötezerre becsülöm a számukat. A történeti épületállomány körülbelül egymillió épületből áll. Ennek egyharmada méltó a beható vizsgálatra. A megvizsgáltaknak pedig a tíz százaléka, harmincötezer lehet feltétlenül megőrzendő.
Ha kíváncsi arra, hogy az elnök szerint hogyan lehetne megtalálni a pusztulásra ítélt műemlékeket, olvassa el a teljes interjút és nézze meg a képgalériát a műemlékem.hu cikkében!
