Újra látogatható a bécsi Hundertwasser Múzeum

Program

Bő féléves felújítást követően márciustól újra látogatható a bécsi Hundertwasser Múzeum, a Kunst Haus Wien. Az ikonikus épületet környezet- és látogatóbaráttá alakították, és felfrissítették az állandó tárlatot is.

A múzeum négynapos ingyenes programsorozattal ünnepli újranyitását február 29. és március 3. között. A nyitóünnep február 29-én este fél hétkor tárlatvezetéssel kezdődik, amely a megújult múzeumi kávézóban, zenés programmal folytatódik. Március 2-án és 3-án workshopokat tartanak, a közönségtalálkozón pedig szó lesz többek között a fenntartható dizájnról, a komposztvécéről, a növényi víztisztításról és a víz körforgásáról.

Az 1991-ben, az egykori Thonet Bútorgyárban kialakított Kunst Haus Wien – Hundertwasser Múzeum még tavaly júniusban zárt be, mivel az épület műszaki berendezései elérték teljesítőképességük határát. A csupán néhány hónapig tartó felújítás során modernizálták a szellőző- és fűtési rendszert, és hidrotermikus energiára álltak át. Kibővítették továbbá az előcsarnokot, akadálymentesítették a bejáratot, és harminc év után átrendezték az állandó kiállítást.

Az új tárlat középpontjába Hundertwasser ökológiai aktivizmusa és építészeti vízói kerültek.