2018-ban balesetveszély miatt zárták el a látogatók elől az építményt, így a pécsi székesegyháztól nyugatra lévő körbástyára az elmúlt bő egy évben nem lehetett felmenni. A vizsgálatok azt állapították meg, hogy a bástyához kapcsolódó, fából készült hidak, lépcsők, az építmény karéján felépített gyilokjáró – védőfolyosó – és az azt övező korlátok felújításra szorulnak.

Az elmúlt hónapokban mintegy harmincmillió forintból, hatvan köbméternyi fa beépítésével teljes körűen felújította az önkormányzat a fából készült lépcsőket, a gyilokjárót, a bástyához vezető hidakat, s a korábbi fa tartószerkezeteket fémre cserélték, ezzel ismét hosszú időre biztosítva a Barbakán-bástya látogathatóságát.

A pécsi városfal nyugati falának részét képező építményt a 15. században emelték, hogy az a város és a püspökvár védelmét szolgálja a törökök európai terjeszkedése idején. A bástyát korábban lakóépületek szegélyezték, azokat a hetvenes években bontották el, s tették látogathatóvá a pécsiek és a turisták előtt. A bástya a busszal érkező turisták számára a belváros kapujaként is funkcionál. A járművek az építmény közelében teszik ugyanis le utasaikat, így ez az első látványosság, amivel találkoznak.