Újra megnyílt az állatsimogató a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Megszűntek azok a korlátozások, amelyeket még márciusban vezettek be a száj- és körömfájásjárvány miatt, így újra látogatható az állatsimogató, illetve az Ausztrál-ösvény lakói közé is újra bemehet a közönség a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Stockphoto - Shutterstock - Fővárosi Állat- és Növénykert - EMU - Illusztráció. Fotó: Shutterstock/ VictoriaSh
Fotó: Shutterstock/ VictoriaSh

Az állatsimogatót március 10. óta csak kívülről lehetett megnézni, bemenni, illetve az ott lakó törpekecskéket és kis termetű juhokat megsimogatni nem lehetett – írták a közleményben. Hozzátették, hogy az átmeneti lezárás része volt azoknak az elővigyázatossági intézkedéseknek, amelyeket az állatkert a ragadós száj- és körömfájásjárvány miatt vezetett be.

Felidézték, hogy amikor a járványról az első információk napvilágot láttak, az intézmény szakemberei kockázatelemzést végeztek. Megállapították, hogy az állatkertben élő mintegy hétezer állat közül 540 olyan egyed akad, amelyet a járvány érinthet. A sertéseken, szarvasmarhákon, juhokon és kecskéken kívül a tevefélék, az antilopok, a gazellák, a zsiráfok, az elefántok, egyes rágcsálók és a kenguruk is fogékonyak lehetnek a betegségre.

A kockázatelemzés alapján több korlátozást, illetve elővigyázatossági intézkedést vezettek be. Ezek nagy része csak az intézmény kulisszák mögötti működését érintette. A szolgálati célokat ellátó kapukon például csak fertőtlenítőszőnyegen keresztül lehetett áthaladni. Az intézkedések közül néhány a nagyközönséget is érintette. Az állatsimogató mellett lezárták az úgynevezett Ausztrál-ösvényt is, ahol a közönség a kengurukkal tartózkodhat egy térben.

Ez is érdekelheti

Kincsvadászok hétvégéje a Nemzeti Múzeumban

Élményalapú aukciók, kincsvadászat, aranymosás és a TV2 Kincsvadászok műsorának sztárszakértői várják a családokat egy felejthetetlen hétvégén, május 24–25-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban, a Múzeumkertben pedig egy ritkaságnak számító Schuler típusú pénzverő géppel is találkozhatnak az érdeklődők.

Tíz múzeumi úti cél Csíktól a matyókon át a tatai várig

A múzeumi világnap alkalmából arra buzdítjuk olvasóinkat, hogy fedezzék fel a rejtett múzeumi gyöngyszemeket határon innen és túl, akár nyaralási úti célként!

Hosszú az út a patikától a mentőkig, de legalább egészséges

Induljunk budapesti múzeumi túrára a Várból, hogy a Belvároson át egy kis külvárosi kitérővel, a libegő és a hajó kivételével minden közlekedési eszközt kipróbáljunk, s tegyük mindezt az egészség jegyében!