Újra Örkény kert a Madách téren

Egyéb

Mácsai Pál

(MTI) Az Örkény kert augusztus 25-én, szombaton délelőtt tíz és este tíz óra között várja a látogatókat ? olvasható az Örkény Színház közleményében.

 
Az idén második alkalommal megszervezett szabadtéri eseménnyel köszönti a színház az új évadot a Madách téren; a kocsikkal zsúfolt aszfaltszőnyeg helyett pázsittal díszített teret hoznak létre, ahol két színpadon változatos programokat kínálnak minden korosztály számára.A szervezők szándéka az, hogy felhívják a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi terek fontosságára, valamint hogy ébren tartsák a budapesti polgárok érdeklődését a kerület kulturális hagyományai iránt, tájékoztassák őket az Örkény Színház munkájáról, a jövő évad terveiről. Felidézik a Madách tér múltját, és felhívják a környék lakóinak figyelmét arra, hogy mennyi lehetőség rejlik a jövőjében.
 
Délelőtt 10 órától a Búgócsiga Zenede fogadja a látogatókat, majd a Kolompos együttes koncertje következik a nagyszínpadon, míg a kisszínpadon a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábszínész osztályának előadása és színházi vetélkedő várja a közönséget.
 
Délután a nagyszínpadon Harmonia Garden Band-koncert, valamint Befogad és kitaszít a világ címmel Huzella Péter és Mácsai Pál Villon-összeállítása látható, majd öt órától a közönség komolyzenei minikoncertet hallhat a Kodály-év jegyében, az esemény vendége Rost Andrea lesz. A koncert után Nézzünk bizakodva a jövőbe! címmel válogatás hallható Örkény István egyperces novelláiból.
 
A kisszínpadon délután többek között a HANEM Tangózenekar is fellép, hét órakor pedig a HOPPart társulat koncertje is hallható lesz. A rendezvény este fél kilenckor az Örkény Színház társulatának koncertjével zárul.
 
A Madách téren emellett a Legenda Egyesület történelmi játszóháza és a Tintaló Társulás bábcirkusza is várja a gyerekeket, valamint délután egy és négy órakor felolvasást tartanak Örkény István Meselevelek című könyvéből.
 
A rendezvényen színházjegyet és -bérletet vásárolhat a közönség az induló évadra, és találkozhat a társulat színészeivel is. A részletes program a www.orkenykert.hu címen és a színház honlapján is megtalálható.