Hazánk legfiatalabb fesztiváljaként mutatkozott be tavaly nyáron a Mátraalja Fesztivál. Bár a rendezvény sikeres volt, idén költöznie kell Pásztóról, mert a helyi önkormányzat vezetője szerint veszteséget okozna a településnek. A pásztói lakosoknak a fesztivál alatt nélkülözniük kellene a strandot, illetve csak fesztiválbelépővel látogathatnák azt. Így viszont marad a megszokott rend, a pásztóiak nem maradnak egy hétvégére sem fürdőzés nélkül.
A visszajelzések alapján gyorsan kiderült, hogy a térségben hatalmas igény van a folytatásra, ezért a főszervezők lelkesedése nem hagyott alább a kezdeti nehézségek miatt: ?Szerettünk volna továbblépni, érdekesebb, patinásabb helyszínt találni a fesztiválnak, a szécsényi Forgách-kastély pedig önmagában is látványosság. A park egy része ráadásul természetvédelmi terület? ? mondta Tóth Péter, a fesztivál főszervezője.
Idén augusztus 5. és 7. között felpezsdül a szécsényi várkert, a magyar hip-hop legendás alakjai is fellépnek a fesztiválon. Koncertet ad Sub Bass Monster, a Hősök, Majka & Curtis, Ganxsta Zolee és a Kartel, valamint az Ocho Macho és a Margaret Island, de a partysátorban mindhárom napon reggelig szólnak a DJ-setek is. Napközben családbarát programokkal várják a látogatókat, a kastélykert taván pedig jetskyre pattanhatnak a vállalkozó kedvűek. Ahogy előző évben, a gasztronómia most is hangsúlyos eleme a Mátraalja Fesztiválnak. A vendégek a tóparton pihenve a térségre jellemző, igazi palóc ételeket is megkóstolhatják, majd pedig jöhet a kastélykerti vigasság egészen hajnalig!