Újrafalazva is rom marad a vár
"Hosszú előkészítő munka után először 2007-ben épített vissza a Csobánc Váráért Alapítvány hajdani falszakaszokat" - mondta el a műemlékem.hu-nak a csobánci várkapitány, Németh Gyula. Hozzátette: az építő munkát mindig feltárás előzi meg. A régészek a vár belső területén kutatnak, a falak visszaépítése azonban jelenleg csak a külső vár területén folyik. "Így is tíz-tizenöt évre elegendő munkánk van a jelenlegi lehetőségek mellett" - mondta -, a vár belső részeinek, pincéinek, rendbetételére csak ezután kerülhet sor".
A csobánci várat a XIII. század közepén kezdhették el építeni, a XIV. században került a Gyulaffy-család tulajdonába. Végvár Buda eleste, 1541 után lett. A törökök többször próbálták bevenni, azonban nem jártak sikerrel. A vár kapitánya ekkoriban Gyulaffy László, a híres bajvívó volt. Az erősséget 1669-ben az Esterházy-család vásárolta meg. 1707-ben a behúzódó kurucok sikeresen álltak ellen a császári osztagok ostromának, azonban 1709-ben a vár osztrák kézre került és hamarosan felrobbantották.
A Csobánc Váráért Alapítvány elsősorban Gyulaffy László korát szeretné megidézni. Ezért a török elleni küzdelem korszaka a leginkább a Gyulaffy-napokon hangsúlyos, amit immár hatodik alkalommal rendeznek meg a hétvégén. A péntektől vasárnapig tartó programsorozat kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínál érdekességeket a Kárpát-medence egyik legszebb panorámájú váránál, a rendezvény bevételét pedig a vár kutatására, állagmegóvására, újraépítésére fordítják a szervezők.