Újrajátsszák az egri vár ostromát

Egyéb

 

(MTI) Szécsényi Orsolya, a Dobó István Vármúzeum helyettes vezetője az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a várjátékok előtt castingot tartanak július 21-én az egri Uránia moziban, hogy kiválasszák például a Jumurdzsákot, Bornemissza Gergelyt, Vicát és Sárközit megszemélyesítőket. 
    

Csillag Tamás, az Egri Vitézlő Oskola haditorna egyesület képviselője arról szólt, hogy a közönség nemcsak kézitusát láthat, korabeli fegyvereket, például keréklakatos pisztolyt, kanócos muskétát és ágyúkat is használnak a mintegy 100 szereplő közreműködésével megelevenedő csatában. Ezen kívül felvillantják az Egri csillagok című regény emlékezetes jeleneteit is. A közönség például Dobó Istvánnal együtt teheti majd le a várvédők legendás esküjét.
    
Rázsi Botond, a város alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy a Végvári vigasságok lesz az első olyan nagy rendezvény, ahol a város új logójával és egységes arculati jegyeivel mutatkozik be.
    
A márkaépítés jegyében július 26-án ajándékboltot nyitnak a Dobó téren, a városháza épületében, ahol a város bástyát formázó logójával ellátott ajándéktárgyak és helyi termelők által előállított, szintén logóval díszítet élelmiszerek vásárolhatóak majd meg ? mondta az alpolgármester.
    
Szintén az évforduló alkalmából láthatja a közönség három alkalommal ? augusztus 3-án, 4-én és 11-én ? a várban az Egri csillagok című musicalt.