Újranézve – Válogatás a Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből

A fotográfia kedvelői igazi gyöngyszemekre lelhetnek a Mai Manó Ház július 14-én nyílt új tárlatán. Ismert és kevésbé ismert fotók, fotóművészek, életútjuk egy-egy érdekes részlete került a csaknem 80 évet átfogó kiállítás válogatásába.

A Magyar Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből eltérő kurátori
koncepciók alapján választottak ki öt kiemelkedő magyar fotográfust, művészetük
egy szeletét, s ezeket kronologikus sorrendbe rendezve mutatják be.

A kiválasztott fotóművészek – Székely Aladár, Haller F. G. Haár Ferenc, Berekméri Zoltán – mellett egy kevéssé ismert fotográfusnő, Máté Olga csendéleteivel és aktfotóival is megismerkedhetünk a tárlaton.

A képek „koruknál fogva” fekete-fehérek, a kompozíció, a fény-árnyék hatások, a szerkesztettség fontos szerepe köti össze az eltérő művészeket, megteremtve így a kiállítás harmonikus egységét.

Székely Aladár az első kiválasztott művész, akinek a nevét lehet, hogy a széles közönség nem ismeri, a műveit bizonyára annál jobban. Mai Manó tanítványa festői hatású portréfotóiról ismert, Ady Endre vonásai az ő képeiről lettek közismertek. Több mint 40 portrét készíthetett a költőzseniről, melyből 10 e kiállításnak is része, de Móricz Zsigmond és Szinyei Merse Pál fotóit is megcsodálhatjuk a tárlaton. Már életében elismert művész volt, és ő volt az első, aki ismertségének köszönhetően önálló műtermét közvetlen utcakapcsolattal nyithatta meg. A 2. világháborúban műtermét bombatalálat érte, ennek következtében munkáinak jelentős része elpusztult.

Máté Olga nőként, a korszakban egyedülálló módon választotta és tanulta ki a fotográfusi hivatást, melyet több németországi tanulmányút során még tovább tökéletesített, munkássága ezért is kiemelkedő helyet foglal el a magyar fotográfia történetében. Karrierje 1910-től ívelt felfele, fényképei gyakran megjelentek a Mai Manó alapította Fény című folyóiratban. Veres Pálné utcai szalonja nem csupán a fényképészetről volt ismert, hanem a haladó polgári értelmiség találkozóhelyeként is szolgált. Máté Olga maga is aktívan részt vett a feminista mozgalmakban, a családi élet mellett fotós karrierjét is építette, s mivel korán megözvegyült, a megélhetését is biztosítania kellett. A tárlat a tárgy- és gyümölcskompozícióira, illetve az akt- és mozgásfelvételeire fókuszál. Az utóbbiakra a piktorializmus, festői hagyományok követése a jellemző, míg tárgycsendéletein elsősorban a Bauhaus irányzat jegyeit figyelhetjük meg.

Haller F. G. vagyis Haller Frigyes Géza mérnöki munkája mellett is központi szerepet töltött be a fotográfia. Neve elsősorban a magyaros stílus képviselőjeként és az amatőrmozgalom szervezőjeként vált ismertté. A tárlatra ezúttal a 30-as években készült, a környező országokban tett kirándulásairól készült képeket, illetve az ott készült portrékat válogatták be. Előre megtervezett beállításaival mindig a valóság művészi hatású megragadására törekedett. Izgalmas kompozícióin a felületek textúrái, a fény-árnyék játék és az ellentétes vizuális formák uralkodnak, Haller fotóin a világ mindig vidám, kiegyensúlyozott és élettel teli.

Haár Ferenc, bár belsőépítésznek tanult, az 1930-as évektől a fotográfia felé fordult, s végül a fényképezés lett a főállása és hivatása. Életének, művészi hitvallásának meghatározó momentuma volt Kassák Lajossal való megismerkedése. Ez határozta meg egész életén át tartó hitvallását is: munkájában a hangsúly a tartalom tiszteletére és a mondanivaló elsődlegességére helyeződik. Sokoldalú érdeklődésének is köszönhető, hogy a világban többször váltott lakóhelyet, Budapest, Párizs, Tokió, Chicago után Honoluluban telepedett le. A tárlaton a Japánban és Hawaiin eltöltött évek portré- és tájképeit nézhetjük meg, melyek egyedi atmoszférája kiterjeszti a rögzített élmény jelenben való megélését.

Berekméri Zoltán nem rendelkezik izgalmas életúttal, izgalmas életművel annál inkább. Fotográfiái a részletekre fókuszálnak, az egyszerű hétköznapi tárgyak ugyanakkora hangsúlyt kapnak, mint az emberek: szimbólumokká válnak, melyek a maguk egyszerűségében jelenítik meg a művész különös világát. Életműve idővel egyre letisztultabb, a végsőkig leegyszerűsített, de annál érzékletesebben jeleníti meg a művész mindenkori lelkiállapotát.