Underground alapzenekarok a VOLT-on és a Szigeten

Egyéb


URH_Zenekar_x.jpg
URH

Tizennyolc éve nem láthattuk színpadon, idén azonban két koncerttel is megörvendezteti rajongóit az Ultra Rock Hírügynökség, azaz az URH. Július 5-én a VOLT fesztiválon, augusztusban a Sziget Nagyszínpadán hallhatjuk újra az 1980-ban alakult, mindössze fél évig létezett zenekart, mely azonban alapjaiban határozta meg a nyolcvanas években kibontakozó magyar underground szcéna irányvonalát.

 
"Az URH zenéjénél semmi jobbat nem hallottam közép-európai kirándulásom alkalmával" - írta a New Musical Express tudósítója, Chris Bohn 1981. január 17-én. "Vad, felajzó zenét csinálnak, aminek hajtóereje a csodálatos, dühös gitárfutamok által csak alig-alig kordában tartott ritmus. ... Életerős zenéjük ugyanúgy hazavágja a hivatalosan támogatott együttesek esetlen rockját, ahogy a punk teremtett tiszta levegőt nálunk pár évvel ezelőtt." A VOLT-on és a Szigeten tehát újra hallhatjuk az emblematikusnak számító dalokat, az Ismeretlen katonát, a Pokoli aranykort, vagy a Van-e élet a Földön című klasszikusokat és persze a többieket.
 

FOSystem_x.jpg
F.O. System

Az idei VOLT fesztiválon - az URH mellett - egy másik underground alapzenekart is köszönthetünk. A "magyarországi dark wave első számú együttese" írja róla a Magyarock története 2. című hiánypótló mű. A banda pedig nem más, mint a 1986-ban alakult F.O. System. A csapat 1991-ben adta búcsúkoncertjét, 2006. február 4-én a Pecsában elevenítette fel a régi számokat, majd ugyanebben az évben - a Cult előtt - a VOLT fesztiválon lépett fel, ahol idén, július 2-án ismét exkluzív koncertet ad a banda.